Követi-e Kiss Elemér kancelláriaminiszter példáját és lemond-e tisztségéről Szekeres György, Dunaújváros MSZP-s alpolgármestere, miután ő is a saját cégét bízta meg önkormányzati megrendelésekkel – tette fel a kérdést interpellációjában tegnap, a Duna menti város közgyűlésében egy képviselő, Pochner László. A Dunaújváros Jövőjéért Egyesület képviselője – aki az előző ciklusban a helyi SZDSZ-frakció tagja volt – lapunkat arról tájékoztatta: Szekeres György, a gazdasági ügyekért felelős alpolgármester a saját őrző-védő cégét, az Agro-Sprint Bt.-t bízta meg, évi 20-30 millió forintért különböző önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok és cégek őrzésével. A képviselő szerint ez az eset párhuzamba állítható Kiss Elemér ügyvédi irodájának megbízásaival, így, ha a szocialisták következetesen küzdenek a korrupció ellen, akkor Szekeresnek le kell mondania posztjáról.
Az alpolgármester – Pochner szavai szerint – azzal védekezett, hogy a szerződéseket még az előző ciklusban kötötték, ők csak megújították azokat. A képviselő erre úgy reagált: Szekeres már akkor is alpolgármester volt, amikor 2001-ben az egyik iskolát bezárták és az épület őrzését az Agro-Sprint Bt. vette át. Dorkota Lajos fideszes országgyűlési képviselő lapunkat arról tájékoztatta, hogy az ügyben parlamenti kérdést kíván intézni a kormányfőhöz, a kancelláriaminiszter példájára hivatkozva.
Orbán Viktor: Nem vagyunk cukorból! + videó
