Jogerősen, azonnali hatállyal visszahelyezte Szenes Andreát a Magyar Televízió Rt. alelnöki posztjára tegnap kihirdetett másodfokú, jogerős döntésében a Fővárosi Bíróság.
A bírósági döntés alapján ma reggel kilenc órától ismét munkába állok az MTV-nél – mondta lapunknak Szenes Andrea. A tegnapi másodfokú döntés alapján egyébként kétévi elmaradt fizetést, mintegy harmincmillió forintot köteles a televízió kifizetni Szenes Andreának. Értesüléseink szerint a köztelevízióval Szenes határozott idejű szerződést kötött, amely 2003. július 8-án jár le.
Elvileg azonban az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége megalakulása után még az intézmény ügyvezető alelnökének is kinevezheti Szenest. Mivel a jelenlegi bírósági döntés szerint Ragáts Imre alelnökön kívül (aki ügyvezetőként áll az intézmény élén) Szenes Andrea ismét törvényes alelnök, a kuratóriumnak kettőjük közül kell új alelnököt választania.
Szenest 2001 februárjában bocsátotta el rendkívüli felmondással Szabó László Zsolt, az intézmény akkori vezetője, indokolása szerint azért, mert a műsorokért felelős alelnök egy szerződéskötés ügyében hatáskörét túllépve járt el. A bírósági tárgyaláson elhangzott: az alelnök arra kérte a köztévé archívumának vezetőjét, tegye lehetővé, hogy az általa vezetett gyűjteményben kutatás folyjék a Millenáris Kht. számára, aminek eredményeként a Millenáris Parkban bemutatott – az MTV által későbbi időpontban műsorra tűzött – programok készülnének. Szabó László Zsolt hangsúlyozta: a szerződés tervezete annyira előnytelen volt az MTV-nek, hogy ő azt semmiképpen nem írta volna alá.
Az MTV Rt. kötelezőnek ismeri el az ítéletet, de szakértői megvizsgálják a további lehetséges jogi lépéseket – áll a közleményében.
Elindult a roham a Balatonról, máris dugó van az M7-esen
