Részt vesz a végelszámolás alatt álló In-Forrás Kht. egy kormányzati adatmentési projektben, bár senki nem tudja, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tulajdonában álló céget ki bízta meg ezzel a feladattal – tudta meg a lapunk a kancelláriához közelálló forrásból. Azt is több forrásunk megerősítette, hogy a kht. 340 millió forintot fordít a projektre, azaz a megfelelő technikai háttér kiépítésére. Azt viszont nem tudja senki, hol vannak a már leszállított eszközök és ki fizeti ki az eszközök ellenértékét. Ebből kiderülhetne, milyen célból és mely kormányzati szerv vagy személy utasította a kht.-t, hogy vegyen részt az adatmentési projektben.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy Baja Ferenc, mint a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, valamint az In-Forrás Kht. tulajdonosi jogait képviselő kormánymegbízott, tudja-e: ki bízta meg a kormányzati adatmentésben való részvétellel az In-Forrás Kht.-t, de az államtitkár irodáján azt a választ kaptuk, hogy Baja Ferenc nem tartózkodik a minisztériumban, így lapzártáig nem tudtuk megkérdezni. Úgy tudjuk, a megrendelőnek hamarosan ki kell fizetnie az adatmentési projekt kapcsán eddig leszállított 340 millió forint összértékű eszközöket, ám a végelszámolás alatt lévő In-Forrásnak erre nincs módja. Kérdéses, hogy ezt a MeH politikai államtitkára végrehajtja-e. A kancelláriához közel álló forrásaink szerint nem a Miniszterelnöki Hivatal bízta meg az In-Forrást azzal, hogy vegyen részt az adatmentési projektben.
Informátoraink felhívták a figyelmet arra a körülményre, hogy Ron Werber izraeli vállalkozó, az MSZP kampányának irányítója odaadó híve az adatbázisoknak. A választási kampány időszakában egyik legfontosabb feladatának tartotta ezek kiépítését. Többen azt sem tartják lehetetlennek, hogy éppen ő lehet a titkos akció hátterében. Egy kormányzati információkat tartalmazó adatbázis ugyanis bármikor jó szolgálatot tehet egy pártnak, attól függetlenül, hogy éppen kormányon vagy ellenzékben van-e. Ezért aggályos, hogy a végelszámolás alatt álló cégtől annak megszűnte után hová, milyen rendszerbe és milyen céllal kerülnek be a legfontosabb üzleti és magánjellegű információk.
Ma kell benyújtani Baja Ferenc politikai államtitkárhoz azt a pénzügyi elszámolást, amely igazolja, hogy jogszerűen használta fel az államtól kapott 880 millió forintot az In-Forrás Kht. – tudta meg lapunk a kancellárián. Ha Tarjáni István, a kht. kormányváltás után kinevezett vezetője eleget tesz kötelezettségének, úgy a Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatást adhat arról, hogy ki adta és milyen célra a szóban forgó 340 millió forintos megbízást.
Újabb híresség kapta meg a gondosórát + videó
