Semmiféle megbízást nem adott az In-Forrás Kht.-nak adatgyűjtésre a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatala – nyilatkozta lapunknak Harka Zoltán, Baja Ferenc sajtófőnöke. A Magyar Nemzet tegnapi lapszámában megjelentek alapján viszont az államtitkár utasította a kht. felügyelőbizottsági elnökét, hogy azonnal vizsgáltassák ki, ténylegesen milyen tevékenységet végez az In-Forrás. Ez azért is lényeges, mert Baja Ferenc államtitkár sajtófőnöke szerint tavaly szeptember 10-től az ügyvezető feladata kizárólagosan a folyó ügyek lezárása és a végelszámolásra való felkészülés volt (lett volna).
Tarjáni Istvánt, a kht. ügyvezetőjét is megkerestük több vonatkozó kérdéssel, aki azzal kért haladékot a válaszadással keddig, hogy beteg nagymamáját kell meglátogatnia Nógrád megyében. Azt viszont megtudtuk tőle, hogy nemcsak Baja Ferencnek küldte el tegnap a kht. pénzügyi kimutatását, hanem Mohácsi Bélának, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium helyettes államtitkárának is. A helyettes államtitkár irodáján a kimutatásról szó szerint a következőket nyilatkozták: „Hozzá sincs nyúlva még, az iktatóban van”.
Azért lett volna fontos részleteket is megtudnunk a tegnapra összeállított és a könyvvizsgáló által is auditált pénzügyi beszámolóból, mert abból kiderülhet: ki bízta meg az In-Forrás Kht.-t azzal a feladattal, hogy részt vegyen egy kormányzati adatmásolási és tárolási feladatban. Ezt ugyanis senki nem tudta megmondani a Magyar Nemzetnek. Baja Ferenc titkárságán azt a választ kaptuk, hogy az In-Forrás ügyvezetője tegnap benyújtotta az auditált pénzügyi elszámolást, de „annak elemzése a következő napok feladata lesz”.
Baja Ferenc államtitkárhoz a tegnapi nap folyamán több olyan kérdéssel is fordultunk, amely az In-Forrás Kht. inkriminált, összesen 340 millió forintra rúgó adatvédelmi akciójára vonatkozott. A sajtófőnöktől kapott válaszokból kitetszik, hogy az államtitkárságon semmit nem tudnak arról, hogy ténylegesen mi is folyik az In-Forrás Kht.-nál. Így nem kaptunk választ arra sem, hogy a kormányváltás után több hazai közintézmény, s az In-Forrás Kht. átvilágításával is megbízott Proware Kft. az In-Forrás átvilágítása után folytatott-e bárminemű tevékenységet a kht.-nál. Kérdéses továbbá az is, kapott-e az In-Forrástól további megbízást a Proware? Ismeretlen számunkra, hogy a magáncég, azaz a Proware hozzáférhet-e azokhoz a bizalmas kormányzati információkhoz, amelynek mentésére és tárolására ismeretlen okokból és felhatalmazó által készül az In-Forrás Kht. Baja Ferenc államtitkár sajtófőnöke ezekre a kérdésekre azt mondta, hogy az ügyvezető kompetenciájába tartozik minden szerződés megkötése, ezért nem tudnak nyilatkozni. Az ügyvezető ugyanis az adatmentési projektről sem a tulajdonost, sem pedig a felügyelőbizottság elnökét nem tájékoztatta – állítja Harka Zoltán sajtófőnök. Éppen ezért utasította tegnapi cikkünk nyomán az In-Forrás felügyelőbizottságának elnökét Baja Ferenc arra, hogy haladéktalanul vizsgálják ki, valójában milyen ügyletet kell érteni az adatmentési projekt alatt.
Betiltaná a Kneecap bécsi fellépését az Osztrák Szabadságpárt
