Támogatással és anélkül, öszszesen tucatnyi banki konstrukció közül választhat, aki lakás- építéshez, -vásárláshoz, -felújításhoz saját pénzét bankhitellel szándékozik kiegészíteni. A hitelek iránt a csökkenő kamatok és az elmúlt években megnövelt állami támogatások hozták meg az építkezők és lakásvásárlók kedvét, a pénzintézetek pedig egymással versengve igyekeznek kielégíteni a keresletet.
Segítséget nyújt a tájékozódáshoz az internet. A bankok honlapjain általában részletes tájékoztatást kapunk a hitelek elérhetőségéről, a bírálat szempontjairól és a költségekről is. Az elmélyült kutatást éppen az teszi szükségessé, hogy a sarokszámok mellett – hitel összege, futamidő, kamat és kezelési költség – számos kisebb-nagyobb kiadás is felmerül, s e költségek sokfélesége miatt valamennyi eset egyedi, nem lehet egy sémára húzva megállapítani, hogy ez vagy az a bank kínálja a legjobb feltételeket.
Érdemes a keresést a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) honlapján kezdeni, hiszen több kereskedelmi bank közvetíti a jelzáloglevél-alapú hiteleket. A honlapon választ kapunk arra, hogy hitelképességünk alapján milyen hosszú futamidőre, mekkora hitelt kaphatunk. Az FHB saját hálózata mellett nyolc partnerbank, négy biztosító és egy lakáskassza működik közre a jelzáloglevél-alapú lakáshitelek értékesítésében. A honlapon e partnerekhez linkeken keresztül eljuthatunk, ahol további tájékoztatást és különböző hitelkalkulátorokat találunk.
Piacvezető lakossági bankként az OTP kiemelten kezeli az ingatlanhiteleket. Az OTP portál nyitólapján rögtön az úgynevezett „Lakáshitel Asszisztens”-sel találkozunk, ahonnan lépésről lépésre megismerhetjük a támogatott és nem támogatott hitelek kondícióit. Kiszámolhatjuk a választott konstrukciónak megfelelő havi törlesztést, s letölthetjük a hiteligényléshez szükséges valamennyi nyomtatványt.
Teljesnek nem mondható internetes körsétánk során a legimpozánsabb interaktív eszközt a Postabanknál találtuk. A kiválasztott konstrukciók ismertetésénél találunk egy táblázatot, ahol különböző összegek, különböző futamidőre kiszámított törlesztőrészleteit megtudhatjuk, de az interaktív eszközök között igazi hitelkalkulátort helyzetek el a fejlesztők. Ez egy táblázat kitöltésével kezdődik, ahol lenyíló ablakok segítik a személyre szabott, de a banki feltételeknek megfelelő alapadatok bevitelét, amelyből a kalkulátor a futamidő egészére elkészíti a törlesztés menetrendjét, sőt éves bontásban is mellékeli, hogy a kifizetett részletek mennyivel csökkentették a tőketartozást, valamint – államilag támogatott hitel esetén – mennyi kedvezményben részesültünk.
Az internetes ügyintézésben legtovább a Raiffeisen ment el. Honlapjukon a megfelelő tájékozódást követően letölthetjük a hitelkérelemhez szükséges nyomtatványokat – mint több hasonló banki portálon –, de itt arra is mód van, hogy az adatainkkal kitöltött kérelmet elektronikus úton vissza is küldjük a pénzintézet munkatársaihoz. A netbankárok a közölt adatok alapján előzetesen elbírálják, majd e-mailben válaszolnak, hogy teljesíthető-e a bank részéről az igényünk. A honlapon hangsúlyozza a pénzintézet, hogy mindez csak egy előszűrő, s a hitelkérelem érdemi elbírálása a szükséges dokumentumok benyújtását követően történik, mégis segít ez a lehetőség abban, hogy a bankfiókba felkészülten mehessünk, s meggyorsíthassuk az ügyintézést.
Elnyerte az év internetes bankja címet a CIB Rt. Az ingatlanhitelt kereső ügyfelek ezen a portálon e címnek megfelelő kiszolgálásban részesülnek, noha a cím odaítélésekor az ügyfelek tájékoztatása, a honlap felépítése mellett a legfontosabb szempont az e-bank szolgáltatás minősége volt. Általában is igaz lehet, hogy nem az a bank nyújtja a legkedvezőbb feltétellel ingatlanhiteleit, amelyik a legjobb internetes tájékoztatást nyújtja, de a mérlegeléshez megfelelő támpontot adnak. A legközelebbi bankfiók felkeresése előtt mindenképpen érdemes a világhálón böngészni.
Csapattársak küzdelmét hozta a Magyar Nagydíj, az üldöző először nyert a Hungaroringen
