Az első meglepetést az iraki hadsereg nem várt és viszonylag szilárd ellenállása okozta, noha a Pentagon optimista elképzelései egy gyors győzelmet hozó villámháborúra épültek – állapítja meg Pascal Boniface, a Nemzetközi Stratégiai Kapcsolatok Intézetének (IRIS) igazgatója. A Le Parisiennek adott interjúban a szakértő utal arra, hogy a múlt csütörtök hajnalban soron kívül beiktatott bagdadi bombázás nem ért célt. A CIA ösztökélésére nagy hirtelen elrendelt akcióban Washington egy huszárvágással le akarta fejezni az egész bagdadi vezetést abban a reményben, hogy Szaddám Huszein iraki elnöknek és vezérkarának elpusztítása szétzilálja a rezsimet, s az még az igazi háború megindítása előtt magától összeomlik.
A hivatalos haditerv, az „OPLAN 1003 V” szerint egyébként az Irak elleni háború már elkezdődött, amikor George Bush amerikai elnök biztonsági tanácsadóival megvitatta a CIA friss értesülését arról, hogy Szaddám Huszein és más magas rangú vezetők aznap éjjel egy dél-bagdadi épületben tartózkodnak. Jó két órával korábban, közép-európai idő szerint szerdán este 7 órakor a különleges műveleti erők akcióba léptek a sötétség leple alatt Nyugat- és Dél-Irakban – értesült a The Washington Post. Az „OPLAN 1003 V” 48 órát szánt arra, hogy a különleges erők végrehajtsák feladatukat, egyebek között a kommunikációs vonalak elvágását, megfigyelőposztok kiiktatását. A háború „hivatalosan” pénteken este 7 órakor kezdődött volna a Bagdadra és más városokra mért nagy erejű légicsapásokkal, és az elnök röviddel ezután jelentette volna be a légi háború kezdetét. A szárazföldi erők 9 órával később lépték volna át a kuvaiti–iraki határt, a szerda esti operatív megbeszélés azonban keresztülhúzta a terveket.
A francia elemző megjegyzi azt is, hogy a Pentagon stratégái arra számítottak, a szárazföldi erők három nap alatt elérik Bagdadot, s csak a főváros közvetlen körzetében összpontosított, Szaddámhoz hű köztársasági gárda fog valódi harcokba bocsátkozni. Tévesnek bizonyult azonban szerinte az a várakozás, hogy a déli vidékeken a reguláris hadsereg egységei tömegesen fogják megadni magukat. Az IRIS igazgatója rámutat: bármenynyire nem szeretik is az iraki katonák a bagdadi diktátort, az ő szemükben az amerikaiak nem felszabadítók, hanem megszállók. A szövetséges erők hatékonyabb előrenyomulását pedig fékezi, hogy tekintettel kell lenniük a lakosság érzelmeire, ha nem akarják maguk ellen hangolni az iraki közvéleményt. A bagdadi rezsim katonai potenciálja természetesen nem mérhető az óriási fölényben lévő amerikai erőkéhez, de tényleges akadályt támaszt, és nem várt mértékben bonyolítja a helyzetet.
További kockázati tényező Ankara magatartása. Az amerikaiak szempontjából katasztrofális forgatókönyv lenne, ha a török csapatok bevonulnának az észak-iraki kurd területekre. Ez azt igazolná, hogy Ankara a Washingtonnak való engedelmesség helyett a saját játszmája mellett döntött. Pascal Boniface ennek a variációnak nem sok hitelt ad. Nézete szerint sokkal valószínűbb, hogy Ankara a beígért pénzügyi támogatás újratárgyalását akarja kikényszeríteni a zavarkeltés eszközével.
Az amerikai várakozásoktól eltérően alakul a háború Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint is. A Stratégiai és Védelmi Kutató Hivatal kutatási igazgatója szerint a Fehér Ház politikusai nem figyeltek eléggé a katonai szakértőkre, például azon intelmekre, hogy a technikai fölény a városi harcokban nem minden. A stratégák azonban elszámították magukat, s az első napok után több illúzióval is le kell számolniuk. Elsősorban talán azzal, hogy felszabadítóként vonulnak be Irakba. Ehelyett ugyanis honvédő hadsereggel találták szemben magukat, amely a várakozásaiknál jobban ellenáll a benyomulásnak. A washingtoni politika nem számított a világ közvéleményének látható ellenállására, nagy erejű tiltakozására sem. A szakértő szerint mindez ugyan módosítja a terveket, a végeredmény azonban így sem kérdéses. Tálas Péter figyelmeztet ugyanakkor arra, hogy ezt a háborút az ismert előzmények után Amerika nemcsak meg akarja nyerni, hanem szépen akarja megnyerni, ez az elképzelése azonban egyre kevésbé látszik bejönni.
***
Pusztítás forgószárnyon. Az amerikai szárazföldi erők helikopterei közül alighanem az Apache típus a leghíresebb, amely fontos szerepet töltött be az előző Öböl-háborúban, kezdve azzal, hogy az első csapást is ezek hajtották végre, aztán a konfliktus során sok száz iraki páncélost semmisítettek meg. Ezúttal korszerűbb – és jóval drágább – változatát, a Longbow-t vetik be, amely fedélzeti radarjával jóval messzebbről képes észlelni az ellenséges célpontokat, mint elődje, valamint Hellfire rakétáit is messzebbről indíthatja. Egyetlen problémája, hogy egy erős, korszerű hadsereggel szemben történő bevetésre szánták, amely sok járművel vonul a harctérre. Sem Afganisztánban, sem Irakban nem várható most ilyen helyzet, mert főleg rejtekhelyről védekező gyalogosokkal szembesülnek az amerikai csapatok. A helikopterek ugyanakkor bármennyire is páncélozottak, viszonylag könnyű célpontot jelentenek: lassan és alacsonyan repülnek, kiszolgáltatva a rejtőzködő gyalogság fegyvereinek. (Z. G.)
origo.hu
Hamarosan találkozhat Donald Trump és Orbán Viktor
