Az irodalmi múzeum igényli a Károlyi-palotát

2000-es indulásától viták övezik a Károlyi Palota Kulturális Központot, valamint a Hamvas-intézetet. Az elmúlt hetekben a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete éles hangon támadta az intézetet, s követelte, „a múzeum rendelkezzen az épület működtetési jogával”. Hankiss Ágnes akkor lapunknak adott nyilatkozatában politikai bosszúnak nevezte a szakminisztérium által egyébként már tervezett „átszervezést”, remélve, hogy nem az értékesítési szándék éledt fel ismét. Az interjú megjelenése óta megint összegyűlt az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága, ahonnan az ellenzék újfent kivonult, s Görgey Gábor gyors távozása miatt is egyre több napilap foglalkozott a Károlyi-palota kérdésével. Most Ratzky Rita, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója beszélt intézete helyzetéről, igényeiről és szakmai feladatairól.

Valóban olyan méltatlan az irodalmi múzeum helyzete, hogy elhelyezkedése a működését gátolja? Tényleg úgy tűnik, hogy „albérlővé degradálták”?
– Az 1954-ben alapított Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) ’57-ben költözött a Károlyi-palotába, azóta itt működött önálló intézményként, gyakorolva a kezelői és az üzemeltetői jogokat is. Az irodalmi rendezvényeknek nagy hagyománya van, hiszen a Károlyi-palota adott helyet 1838 után a Bártfay-szalonnak vagy az általunk felújíttatott Károlyi Levéltárnak, amit itt, az eredeti helyén volna méltó bemutatni. A múzeum nem csak Petőfi fővárosi kultuszának ápolására alakult. Az intézmény gyűjteménye az egész magyar irodalom alkotóinak kézirataira, könyvhagyatékára (első megjelenések, dedikált példányok, teljes írói példányok, folyóiratok), írók képzőművészeti ábrázolásaira, továbbá hang- és videoanyagaira is kiterjed. A Petőfi Irodalmi Múzeum feladata, hogy a gyűjteményt folyamatosan fejlessze, és sokféle formában a kutatók, legfőképpen a nagyközönség elé tárja. Országos intézmény, aminek alapfeladata az országban mintegy ötven helyen működő irodalmi emlékhely és emlékház szakmai gondozása. Nemzetközi kapcsolatrendszerünk is van, így az európai irodalmi múzeumok kiállítási anyagainak bemutatásához is teremre volna szükségünk. Az intézményi feladatokat 75 munkatárs látja el, kizárólag a Henszlmann Imre utcai szárnyban. A gyűjtemény fokozatos bővülésével kinőttük a raktárainkat, kutatószobáinkat. Ezért szeretnénk a közel ötven évig fennálló helyzetet visszaállítani, s minden más megoldást nehezen fogadunk el. Tudjuk, hogy szüksége van más intézményeknek is irodákra, de irodákat lehet bérelni máshol is. 2000-ben befejeződött a palota külső és belső rekonstrukciója, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum javaslatai alapján gyűjteményeink, kiállításaink és programjaink korszerűbb elhelyezése céljából terveztek meg, s úgy gondoltuk, hogy a megnövekedett igényeknek megfelelően mindenre lesz lehetőségünk, de nem így történt. 2000-ben miniszteri döntés alapján elvették tőlünk a palota kezelői jogát, s két másik intézményt helyeztek el az épületben. Így a PIM lehetősége, hogy a kor igényeinek és a Belváros nyújtotta vonzásnak megfelelő élénk közművelődési tevékenységet folytasson, megcsappant, bár az intézmény önállósága mindvégig megmaradt.
– Nyilván ezt a tradíciót és az intézmény igényeit a korábbi múzeumi vezetők is ismerték. Miért írták alá azt a megállapodást 1997-ben Magyar Bálint minisztériumával, amiben lemondanak a felújítás után a Károlyi-palota feléről? Az akkori tervek szerint a másik szárnyban irodalmi szervezeteket helyeztek volna el.
– 2000 novemberében, Hankiss Ágnessel egy időben neveztek ki főigazgatónak, ezért nem szívesen nyilatkozom olyan dolgokról, amelyekben nem vettem részt, amikről nem tudok. Ezt a megállapodást nem ismerem, de mint közalkalmazott tudom, hogy a fenntartónak, a mindenkori minisztériumnak vannak tervei, amit az intézmény vezetőjének el kell fogadnia, vagy pedig lemond. Úgy gondolom, az akkori vezetők nem maguk javasolták a másik szárny feladását.
– Ezek szerint kurzusváltáskor, teszem azt négyévenként változhat egy kulturális intézmény helyzete?
– Nem szeretném, ha ez így történne. Természetesen minden kulturális tárcának joga van arra, hogy intézményeket hozzon létre és azokat erőteljesebben támogassa, de talán ne a régiek rovására. Az irodalmi kiállítás nehéz műfaj, attraktivitása erősen pénzfüggő, hiszen az írott szó önmagában még nem látvány. Meg kell küzdenünk a látogatókért. Annak örülnék, ha mi és a hozzánk hasonlóan nagy múltú intézmények, amelyekben minden megnyitón és programon zsúfoltak a termek, ahol gyakran kivetítőket is kell használni a nagy érdeklődésre való tekintettel, nyugodtan dolgozhatnának politikától, hatalomváltástól függetlenül.
– Tudjuk, hogy manapság az oktatás és a kultúra terén is folyamatosan pénzszűkét emlegetnek. Amennyiben mégis elköltöztetnék a Hamvas-intézetet, s a PIM egyedül venné birtokba a teljes épületet, hogyan, miből tudná az egész palotát fenntartani?
– Az épület fenntartásának anyagi keretét a kulturális minisztérium biztosítja. Korábban ezt a pénzt kizárólag a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, most a Károlyi Palota Kulturális Központnak adta. A múzeum szűkös költségvetésből, bár nehezen, de tudott működni. Feladatainak ellátásához tehát szükség van a terembérletekből befolyó összegekre is.
– Ezek szerint különböző rendezvényekre termeket adnak bérbe?
– Igen, ez korábban így volt, akkor a Petőfi Irodalmi Múzeum tette ezt, most pedig a Károlyi Palota Kulturális Központ. A rendezvényeinkhez, munkáinkhoz szükségünk van bevételekre, hiszen olyan nagyszabású programokra készülünk a tavaszi fesztivál idején, mint a Mándy Iván Budapestjét bemutató irodalmi tárlat, Jókai Mór és Kemény Zsigmond mellett a XIX. századi magyar irodalmunk méltatlanul háttérbe szorult alakjának, Jósika Miklósnak a „visszacsempészése” a köztudatba, valamint Kiss József szép anyagának és Rejtő Jenő izgalmas figurájának nagyközönség elé tárása vagy a jelenlétünk az ünnepi könyvhéten, illetőleg a Szent Iván-napi irodalmi maraton.