Tavaly másfél milliárdot költött a kormányzat panellakások támogatására úgy, hogy minden igényt ki tudtak elégíteni. Idén ez az összeg már kétmilliárd forint, ami a jövő évi keret terhére további egymilliárddal növelhető és ebből 20-25 ezer lakás felújítására van lehetőség – nyilatkozta Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott. Bár a támogatás felső határa 400 ezer forint, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy kevés olyan pályázat érkezik, amely igényt tartana ekkora összegre. Decemberben a Belügyminisztérium mintegy tízezer lakás felújításáról döntött és itt szembetűnő volt a vidéki, elsősorban a megyei jogú városok részéről tapasztalható aktivitás. A kormányzat a jövőben az igénylők számának növekedésével számol.
Jelenleg még a tavalyi rendszer szerint folyik a támogatás, ami 33-33 százalékos szerepvállalást követel meg mind az ingatlantulajdonos, mind az önkormányzat, mind pedig a kormányzat részéről. Sokszor előfordul azonban, hogy az önkormányzat nem tudja vállalni a terheket.
Csabai Lászlóné szerint a lakás-takarékpénztári törvény decemberi elfogadása után pozitív változás történt a lakásfelújítások támogatásában. Ennek értelmében ugyanis nemcsak lakásokra, hanem közös helyiségekre – lépcsőházakra, pincékre – is köthet szerződést a társasházi közösség, vagy a lakásszövetkezet és a lakások számától függően 150–360 ezer forintos éves állami támogatásban részesülhetnek. A társasházi és lakásszövetkezeti törvénynek a célja többek között az, hogy könnyebbé tegye a felújítások, korszerűsítések megszervezését. Előfordul ugyanis az, hogy a felújításba egyetlen lakó vétója miatt nem kezdhet bele a közösség. (T. L.)
Megvan a Manchester United új vezetőedzője, egy korábbi játékos veszi át az irányítást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!