Elutasított euroszervilizmus

Mi, magyarok Európában lakunk – írta fel munkafüzetébe egy tizennégy éves diák 1489-ben Sárospatakon a rektor európai hagyományainkról szóló előadása nyomán. A rektort Kisvárdai Jánosnak, a diákot pedig Szalkai Lászlónak hívták. A kis epizódot utóbbi jegyezte fel később visszaemlékezéseiben, az a Szalkai László, aki később esztergomi érsek lett, s a mohácsi csatában halt hősi halált 1526-ban. Ezt a történetet pedig Lezsák Sándor idézte fel bevezetőjében, amellyel a harmadszorra megrendezett Fiatal politológusok találkozóját köszöntötte szombaton.
Az, hogy európaiak vagyunk, nem mindenkinek magától értetődő igazság. Tudjuk: az utóbbi – talán unalmasan, de kényszerűen sokat emlegetett – ötven év nagyobb rongálást végzett, mint másutt egy jókora földrengés. Arról viszont, hogy európai jelenlétünk jövőbeli alakulásáról, mikéntjéről ne csak a reklámszlogenek és a politikai lózungok szintjén legyen szó, az olyan nyilvános disputák igyekeznek gondoskodni, mint amilyen a Lakitelek alapítvány egész napos rendezvénye volt. A Magyarország jövője az Európai Unióban – Az Európai Unió a jövőben elnevezésű, hét végén tartott konferencia mondhatni hiánypótló funkciót töltött be. Mert „hiányban bővelkedünk”, ami a közelgő és sorsdöntő népszavazással kapcsolatos állami, kormányzati információszolgáltatást, felkészítést illeti. Az előadók, Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Sárközy Tamás jogászprofesszor, Pokol Béla jogász-politológus professzor és Navracsics Tibor politológus kimondva és kimondatlanul is utaltak a létfontosságú tájékoztatás üres lapjaira, fehér foltjaira. A szép számú és értelemszerűen túlnyomórészt a fiatal generációhoz tartozó hallgatóságnak viszont érzékelhetően megnyugtató volt, hogy nem a mákos guba és a bécsi cukrászdavásárlási kilátások szemszögéből világították meg a kérdéskört.
A kézműveseknek, a köztisztviselőknek vagy például az egyszerű szakmunkásoknak nyújtott ésszerű és korrekt tájékoztatás a politikai elitnek évek óta eszébe sem jutott. Nekik is el kellett volna mondani, mi is az a közös Európa – körvonalazható Glatz Ferenc bírálata. Hozzáfűzte: ezt az elmaradást ma már semmilyen kampány nem pótolja. Mint kifejtette, a politikusi vezetői réteg a térségben – tehát nem csak nálunk – magát sem művelte ki az Európai Unióból, s ennek a rovására írható egyfelől a sok „dőreség”, másfelől a kifényesített optimista jóslások köre. A Horn-kormány a jövőkép helyett állandóan vízlépcsőket akart építeni, az előző kormányzat sem foglalkozott igazán az EU-kérdéssel, a Medgyessy-kormány pedig az eltelt egy esztendőben nehezen ébredt rá arra, hogy népszavazást kell tartania. Véleménye szerint az Európai Unió mindenekelőtt egy területi igazgatási egység, minden további ebből következik. A külügyi és hadipolitikai kompetenciák leadása, a gazdaságpolitikai önállóság alárendelése a közösség érdekeinek olyan fontos sarokpontjai az uniós csatlakozásnak, amelyekről jóval több szót kellett volna ejteni. Az Akadémia volt elnöke azt a felvetést sem tartja indokolatlannak, hogy van-e élet az EU-n kívül. Az unió ugyanis sosem lesz egyenlő a kulturális, földrajzi Európával. Az viszont már más kérdés, hogy – mint a történészprofesszor szavaiból kiderült – a legtöbb érv a csatlakozás mellett szól. S hogy miért maradhatott el a lakosság tájékoztatása? Az MSZMP-apparátus emberei máig azt hiszik, hogy ez csupán egy külügyi lépés, amely alkalmat szolgáltat a közös fotózkodásra.
Az európai integráció önmagában nem fogja érinteni a közigazgatást, nem kötelező a kistérségi, regionális rendszer működtetése, legfeljebb hazánk nem kap támogatást – utalt Sárközy Tamás arra az uniós rendszerre, amely ösztönzőkön és nem tiltásokon keresztül valósítja meg a közös elképzeléseket. Szerinte a gazdasági jogharmonizáció terén szinte már semmi tennivalónk nincsen, hiszen gazdasági jogrendszerünk kiépítettsége mára jobb, mint jó néhány EU-tagállamé. Ő is több ízben hangsúlyozta, hogy szabad választás kérdése az integráció, ám arra figyelmeztetett: ha nem megyünk be az unióba, tíz év múlva az államcsőd lehet a reális választásunk. Szerinte Svájcnak ugyanezzel a kérdéssel harminc év múlva kell szembesülnie. Komoly tetszést aratott a hallgatóság soraiban az EU bürokráciáját jellemző eszmefuttatása is. A Brüsszelben munkálkodó harmincezer fős bürokrácia véleménye szerint azért is hoz létre értelmetlen szabályzóözönt, mert az íróasztalnak az a tulajdonsága, hogy munkát szül magának. Jelezte azonban, hogy az abszurditásba hajló, többnyire fogyasztóvédelmi előírások inkább csak a pizza tárolását és az uborkák göcsörtjeit érintik, ám például a kisvállalkozások korlátozó szabályozására még irányelvek sem léteznek. Az előadók között csöndes szakmai polémia is kialakult, így például Pokol Béla és Navracsics Tibor másként vélekedtek az Európai Unió föderalista átalakítását illetően. Pokol szerint az unióban a még szorosabb szövetség irányában ható változás várható, amit ő föderalista fordulatnak nevezett. Mint beszámolt róla, az európai konvent már dolgozik az EU-alkotmány tervezetén, s ősszel döntés is születik róla. Kifejtette: Sárközy Tamással szemben – aki szerint elsősorban a magyar gazdaság lép be a közösségbe – Glatz Ferenccel ért egyet, aki a magyar társadalom egészének integrációját hangsúlyozta. A politológus úgy értékelt: az uniós alkotmány legfontosabb változása az lesz, hogy törvényhozásra is jogot kap az Európai Parlament.
Navracsics Tibor abban egyetértett Pokol Bélával, hogy fordulóponthoz érkezett az EU, ám a közös alkotmánnyal kapcsolatban óvatosságra intett. Neki az alkotmánytervezet nem jelenti az egységes államszerkezet létrejöttét, s emlékeztetett arra: ha elfogadják is, legfeljebb 2004–2005-ben kezdődhetne el a ratifikációs folyamat országról országra. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a többnemzetiségű föderációk – mint például a Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia – nem voltak életképesek a térségben, így ő egy lazább szövetségi viszonyt tart reálisnak. Szerinte egy biztos: a többcsatornás érdekérvényesítés lesz uralkodó az európai pártrendszerben, s az új szempontok a pártok profiljában is változásokat fognak hozni.
A diplomaták kerekasztala, amelyen volt nagykövetek fejtették ki nézeteiket Európa jövőjéről, hamar interaktív konzultációvá alakult. A diskurzus nyilvánvalóvá tette, hogy Granasztói György volt brüsszeli nagykövet, Tar Pál volt washingtoni és vatikáni, valamint Keskeny Ernő volt moszkvai nagykövet és a hallgatóság között konszenzus van az uniós csatlakozás elkerülhetetlenségéről. A közös válasz azonban még nem teszi szükségtelenné a kérdések sokaságát – derült ki. Granasztói György tágabb kontextusba helyezte, az euroatlanti integrációra terjesztette ki a csatlakozási kérdést. Arra emlékeztetett, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadás átalakította az amerikai közgondolkodást, és ezt az EU nem igazán veszi figyelembe. A politikai szereplők felelősségét új szempontokkal egészítette ki, parafrázissal élve ez úgy szól: a szavazás után is lesz élet. Az uniós felkészülésnek tehát a „hogyan tovább”-ot is érintenie kellene. Tar Pál komoly veszélyeket lát abban, hogy az európai közös politikát az Egyesült Államokkal szemben próbálják kialakítani, mivel nem biztos, hogy hideg fejjel lehet majd tárgyalni az ellentétek után. Leszögezte: az EU nem létezhet közös kül- és biztonságpolitika nélkül. Keskeny Ernő a magyar külpolitikai irányítás felé fogalmazott meg bírálatot: szerinte a közös gondolkodást segítette volna, ha az iraki háborúval kapcsolatos magyar álláspontot az Országgyűlés is megtárgyalja, és egy ilyen súlyos döntést nem egyedül a kormány hoz meg. Hozzáfűzte: érdemes elgondolkodni azon, mennyire szerencsés egy olyan levelet aláírni, amely lényegében csapást mér az Európai Unió kialakulóban lévő kül- és biztonságpolitikájára.
Glatz Ferenc történészprofesszor axiomatikus igazságként, mintegy magyar uniós stratégiaként említette a mondást: ha utol akarod érni az előtted haladót, sohase másold, mert akkor mindig mögötte maradsz. Az egész napos tanácskozás légköre, hangulata viszont bizonyította: nem táplálja túl az euroszkepticizmust az, aki bírálja a kormányzati euroszervilizmust. A szolgalelkűséget ugyanis a diplomaták szerint nem csupán idehaza, de Brüsszelben sem értékelik.