Nyitnia kell, új érintkezési felületeket kell találnia a pártnak, hogy megőrizze fölényét az integrálódó jobboldallal szemben – mondta el választmány ülése után Jánosi György, a testület elnöke. Ezt akár tanfolyamok, népfőiskolák szervezésével szeretnék elérni.
Kérdésünkre Jánosi elismerte: mindez összecseng az MSZP Baloldali Tömörülés és Szociáldemokrata Értékekért platformjainak közös vitaanyagában foglaltakkal, amely szerint baloldali néppárttá kell szervezni az MSZP-t. A politikus úgy véli, a két platform együttműködése csak gazdagítja a pártot.
A választmány egyöntetően támogatta a kormány Európa-tervét, és minden támogatást megad ahhoz. Ám azt is kérik, hogy a kormányzat a tervbe emelje be a testület által kidolgozott eurofalu-programot. Mivel a pártnak nincsenek saját forrásai, azt szeretnék elérni, hogy a tárcák a pályázatok elbírálásánál részesítsék előnyben a falvakat. Úgy vélik ugyanis: a nemzeti kultúra gyökerei találhatók a kistelepüléseken, s ezeket támogatni kell.
A nemzeti kultúra támogatása kiemelt helyen szerepel a választmány által az MSZP március végi kongresszusa számára megfogalmazott tézisekben is – mondta Jánosi György. A testület szerint a pártnak az európai szociáldemokráciával összhangban kell keresni a választ olyan kérdésekre, mint a globalizáció, a nemzet és a kisebbségek védelme.
A testület támogatta elnökének az elmúlt két évről szóló beszámolóját, és jóváhagyólag tudomásul vette a hét eleji kormányátalakítást. Jánosi kérdésre válaszolva elmondta: ha elegendő számú jelölést kap, örömmel vállalja március végén a megméretést a választmányi elnöki posztért.
Biztonság az online ügyintézésben – ne dőljön be a trükkös üzeneteknek!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!