Hollywood a Hollán Ernő utcában

A hollywoodi Oscar-díj-kiosztó ceremóniával egy időben évek óta Oscar-díj-jelölő játékot rendeznek a pesti Hollán Ernő utcában, az Odeon videotékában. Valószínűleg ez a világon az egyetlen ilyen játékos verseny. A film bennfentesei tudják: a világon Párizsban lehet látni egyszerre a legtöbb művészfilmet, s Párizs után Budapest következik. Aztán még néhány metropolis jön, például London vagy az amerikai filmfőváros, Los Angeles, majd szinte világszerte a nagy semmi.
A mozihálózatok tragikus kelet-európai elhalásának korában Magyarország a körülményekhez képest sikeres harcot vív a művészfilmek terjesztéséért. Nem- csak a kis művészmozik fenntartásával ellensúlyozza a túlnyomórészt színvonaltalan, egy kaptafára készülő amerikai filmáradatot, hanem videokiadással is. Mind e mögött az Odeon-hálózat áll, amely kazettáival korábban megteremtette a Kusturica-filmek hazai népszerűségét. Ma elsősorban a francia és a kisebb nemzeti filmművészetek igen értékes, de világviszonylatban kis nézettségű kincseit adják ki. Kölcsönző tevékenységük is igényes: minden munkatársuk heti egy fizetett szabadnapot kap, hogy otthon videofilmeket nézhessen és ajánlhasson. Immár hagyománnyá vált a hollywoodival azonos órában rendezett pesti Oscar-díj-játék. Félszáz egyetemista – bölcsészek és más egyetem hallgatói – megpróbálják kitalálni, hogy vajon az amerikai értékrendben gondolkodó hollywoodi zsűri melyik filmnek, melyik művésznek ad Oscart. Itt persze nincs kaviár, frakk, pezsgő és hercig nagyestélyi, amivel szerte a világban a képernyőre meredő milliókat ellátják csodálnivalóval. Pesten mindez már hajnalban történik, hiszen a pesti ifjak Holywooddal órára azonos időben játszanak.
Kaviár helyett májkrémes kenyér van a tálcákon, a frakkok eleganciáját a szellemi elegancia pótolja. Tudás. Filmszövegrészletek, szereplők nevei és adatai, képsorok, vágások, esztétikai eszmefuttatások a ki mit tud!-ot játszó versenycsapatok válaszaiban. Egyszer meghívták maguk közé Andy Vajnát, a világhírű producert, aki tíz perc múlva megkérdezte: ez melyik filmművészeti osztály a főiskolán? Pedig csak egy közép-európai ország filmes kultúrájának „civil” szeletét láthatta.
Mire ez a pesti külön-Oscar-rendezvény idáig eljutott, az évek során lassan kialakult még valami: egyre nyilvánvalóbb lett, hogy miközben a díjak eldöntésében a zsűri amerikai ízlését próbálják kitalálni, a Hollán Ernő utcai versengő csapatok mégis csak európai gondolkodásúak.
Akinek Holywoodról nemcsak a temérdek pénz jut az eszébe, hanem az ottani filmforgatás sajátosságait is ismeri, megérti a két gondolkodásmód különbségét. Az amerikai filmet a forgatás végleges befejezése előtt gyakran közvélemény-kutatásra összehívott publikumnak vetítik le, mondanák meg: mi tetszik nekik, s mi nem. Sok minden függ ettől, de elsősorban a közönség- és a kasszasiker. Ilyenkor rendre akad egy-egy csodaszép lány vagy szívdöglesztő ifjú a filmben, akit a próbapublikum kikövetel, hogy ő még vagy tíz percig feltétlenül játsszék, hisz a jenki agyakban a jó nő vagy a jó pasi látványa és a művészeti érték valamilyen agyéren át egybefolyik. Fontos, hogy egy szerelmi szakítás után a közkívánatra mégis visszatérő főhőst ne csak a hangjáról lehessen felismeri, meg arról, hogy odalépett a kaputelefonhoz, s megnyomta a gombot. Fényképezzék le, amint a lépcsőn felfelé lépdel és még azt is, hogy belép a hölgy szobájába, mert az a „tárgyi bizonyíték” arra, hogy visszatért. A filmfőnökök rendszerint nehezen tudnak ellenállni a próbaközönségtől érkező „művészi” javaslatoknak, és újraforgatják a jelenetet.
A Hollán utcai estéken is felmerül a kultúrtörténeti kérdés: vajon hogyan kerültünk ilyen helyzetbe Amerikával szemben, miért áramlik be oly ellenállhatatlanul a nívótlan tucattermék, mind nagyobb teret hódítva az európai kultúrából? Az itthoni Oscar-díj-játékban van egy csendes figyelmeztetés: Európa védekezz! A művelt pesti „zsűritagok” igyekeznek kiszámítani, miként dönt az amerikai grémium, mégis elég sok az eltérés. Tavaly például Hollywoodban Ron Howard kapta a legjobb rendező díját (Szörnyek bálja), a Hollán utcában viszont az egyébként remek operarendező Baz Luhrmann (Moulin Rouge), akit Holywoodban nem is jelöltek, a legjobb női színésznő Amerikában Halle Berry lett (Szörnyek bálja), Pesten viszont Nicole Kidman (Moulin Rouge). Csak annyiban egyeztek, hogy a Harry Pottert sehol sem jegyezték.