Ma látható a Werber-mű

Kis Ferenc
2003. 03. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Répássy Róbert ma ismét felkeresi Szekeres Imre irodáját, ahol a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának ígérete szerint megtekintheti Ron Werber 10 ezer dolláros tanulmányát. Korábban az államtitkár visszautasította a Fidesz képviselőjének és Áder János frakcióvezetőnek is az erre irányuló kérését, majd a múlt pénteken mégis úgy döntött: az ellenzéki politikus betekinthet a dokumentumba. Ugyanakkor a tanulmány szerzője azt nyilatkozta, hogy szerinte csak az első öt oldalt lehet nyilvánosságra hozni, a többit titkosan kell kezelni. Ron Werber az MSZP izraeli kampánytanácsadója a Népszabadság szombati számában úgy fogalmazott: „Ez az elemzés egyebek mellett a miniszterelnök kabinetirodáján dolgozó emberek munkahelyéről, megélhetéséről is szól. Vagyis személyekre vonatkoztatható tartalma van – márpedig senkinek nem állhat szándékában személyeket kiszolgáltatni.” Az Index internetes újságnak arról is beszélt a kampánytanácsadó, hogy „sokakat kellemetlenül érinthetne a dokumentum nyilvánosságra kerülése, mert a jelentés megírásához mélyinterjúkat készített a Medgyessy-kabinet alkalmazottaival”.
Lapunk úgy tudja, a Werber-tanulmány alapján alakították ki az új miniszterelnöki kabinetrendszert, amelynek kapcsán felmentették Zsuffa István közigazgatási államtitkárt és Szerdahelyi Péter helyettes államtitkárt is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.