Barzani és a fele királyság

Gyakran mondják ellenfelei Maszud Barzaniról, hogy tulajdonképpen nem is különbözik Szaddám Huszeintől – őt is bölcs „vezérként” tiszteli népe, fényképei ott virítanak az újságok címlapján, erélyessége zsarnoki természetet takar.

Akár így van, akár nem, a kurd politikus – akárcsak a másik nagy hazátlan nép vezetője, a palesztin Jasszer Arafat – a legreménytelenebb helyzetekben is mindig a nemzeti függetlenség harcosa volt Észak-Irakban, vagy ahogyan a kurdok mondják, Dél-Kurdisztánban.
A Kurdisztáni Demokratikus Párt ötvenhat éves elnöke a híres kurd politikus, Musztafa Barzani fiaként már gyermekfejjel megízlelte a számkivetettséget, hiszen az iráni katonák elől családja a Szovjetunióba menekült. Emigrációjából 1958-ban visszatérő apja Irak északi részén rendezkedett be, majd megalakította a nacionalista KDP-t, amelynek 1976 után két fia, Maszud és Idrisz vette át az irányítását. Idrisz Barzani 1987-es halála óta a hatalom Maszud kezében összpontosul, de csak a saját pártjában, mert az észak-iraki kurdok másik fele a Kurdisztáni Hazafias Uniót támogatja.
Barzani – alkatánál fogva – nemigen tűri, hogy irányítsák. Amikor az iraki–iráni háború idején Teherán saját céljaira akarta felhasználni az iraki kurdokat, Barzani nemet mondott a radikális síita forradalmároknak. Barzani soha nem csinált titkot abból, hogy politikai és üzleti érdekei időnként egybeesnek, egészen a legutóbbi időkig együttműködött Szaddám Huszein családjával, az illegális kőolajszállítmányokból és cigarettacsempészésből származó bevételek mindenki számára kecsegtetőek. Az 1991-es Öböl-háború után Barzani szerezte meg a kurd autonómia északi, Talabani pedig a déli részét. A két rivális viszonya annyira megromlott, hogy 1994-ben polgárháborúba torkollottak az indulatok. Barzani a gyűlölt Huszeint hívta segítségül kurd riválisa ellen, s az iraki katonák segítségével birtokba vette Irbil városát. A „történelmi” megállapodásra csak a múlt év őszén került sor. Ekkor Barzani és Talabani elhatárolta érdekeit Észak-Irakban. „Elismerjük egymást, de nem avatkozunk a másik dolgába” – nyilatkozta nemrég a KDP elnöke.
Talabanival ellentétben Barzani nem támogatja teljes mellszélességgel az amerikai–brit háborús terveket, s miután övé a Törökországgal határos rész, joggal tart attól, hogy Ankara csapatokat küld a tartományba. „Ha a török csapatok Kurdisztán területére lépnek, népfelkelést indítunk” – nyilatkozta nemrég. Egyelőre nem látszik világosan, hogy az amerikaiak hogyan vélekednek az egyre aggasztóbb török–kurd viszonyról, de az kétségtelen, hogy Barzanira is szükségük van, ha valamiféle stabilitásra törekednek a térségben.