Előre az Európa kulturális sugárúton!

n Haklik Norbert
Miután nemrégiben a főváros 1945-ös ostromát idézve pontonhíddal kötötték össze Pestet és Budát – mindenkiben tudatosítandó, hogy a folyó mindkét partján emberek élnek –, a szocialisták szombaton ismét bebizonyították, hogy nemcsak a jobboldal, hanem ők is képesek az utcára vinni az embereket. S mivel a kormányzó erők a szimbólumokhoz is rendkívül értenek, rögvest jelképpé emelték a szombati rendezvény helyszínét, Budapestnek a budai Vártól a Lánchídon és az Andrássy úton keresztül egészen a Városligetig húzódó kulturális tengelyét Európa kulturális sugárút névre keresztelvén át.
Az április 5-i rendezvény programja április 4-én kezdődött egy úgynevezett beharangozóval, amelynek során olasz előadóművészek adtak koncertet a Liszt Ferenc Zeneakadémián, valamint – ugyancsak olasz – zászlódobálók léptek fel a város különböző helyszínein. S miután a kormányzat imigyen jelezte, hogy az EU-csatlakozás ügyében nekünk már beharangoztak, szombaton délelőtt kezdődött el a számos helyszínen, kulturális intézményekben és szabadtéren, játszódó intézmény lényegi része.
Amikor délután elindultunk a rendezvényre, minduntalan kis EU-zászlókat és EU-emblémás lufikat lengető emberekbe botlottunk a villamoson és a metróaluljárókban. Délután ötkor az Erzsébet tér mögött zajló demonstráción éppen lengyel barátaink magyarázták el, hogy miért nem szabad semmiképp sem csatlakoznunk az Európai Unióhoz, míg néhány méterrel arrébb – a pluralizmus jegyében – az Erzsébet téri parkban épp az EU-t népszerűsítő rendezvény közönsége várta az esedékes koncertet – ottjártunkkor éppen Pege Aladárék hangoltak. Mellesleg – bizonyára szintén a pluralizmus, nem pedig a cinizmus jegyében – a szervezők az Erzsébet téri helyszínt lépten-nyomon Gödör színpad néven tüntették fel a programfüzetekben, amelynek analógiájára – horribile dictu – akár a Vidám Parkot is emlegethetnénk Vidám Gödör néven a továbbiakban. A park bejáratánál különböző színű szemeteskukák dicsőítették az EU-csatlakozástól minden bizonnyal elválaszthatatlan szelektív hulladékgyűjtés előnyeit. A dolog szépséghibája mindössze annyi volt, hogy amikor továbbindultunk az Andrássy út felé, a közterület-fenntartók egyike éppen egy olyan kukát taszigálván lökött fel bennünket kis híján, amelybe a szemét nyilvánvalóan a legkevésbé sem szelektív módon került bele. De sebaj; április 12. után minden bizonnyal a kukások sem csak szürke, hanem sárga, kék és piros színű szemeteskukákkal járnak majd. Mivel közben eleredt az eső, meglehetősen kihaltnak tűnt az Andrássy út, ahol érkezésünkkor éppen a Cotton Club Singers hangolt. Kicsit távolabb viszont valóban szép számmal képviseltette magát a közönség, amelynek tagjait Bartha Tóni társulata örvendeztette meg a Paprika Jancsi című, remek bábelőadással. A Hagyományok színpadán röviddel később éppen a maglódi zeneiskola diákjai és tanárai adták elő a Mátyás és Beatrix című darabot, jelezve azt, hogy nemzeti kultúránkba, amellyel az EU-t gazdagítjuk, olyan kevésbé EU-konform, intoleráns, a törökök és az németek másságát sem tisztelő személyiségek is beletartoznak, akiknek bús hadát Bécsnek büszke vára nyögte annak idején.
Az Európa kulturális sugárút azonban nemcsak a szemnek és a fülnek, de az orrnak és az ízlelőbimbóknak is tartogatott kellemes élményeket. Az Andrássy úton végig roston sütők várták az éhes közönséget, a levegőt ízes flekkenek és saslikok illata lengte be, e sorok írójában erdélyi és szerbiai nyarak emlékeit idézve fel, ami azonban rögvest elrontotta a kedélyét, ugyanis mindenféle schengeni határokat meg vízumkényszereket juttatott az eszébe. Morfondíroztam is azon, hogy valamelyik információs pultnál – ahol az időnként hangos pukkanással eldurranó EU-lufikat és a zászlócskákat osztogatták, valamint az érdeklődők unióval kapcsolatos kérdéseire is választ adtak – megkérdezzem, délvidéki barátaim milyen feltételekkel kaphatnak majd hosszas magyarországi tartózkodásra feljogosító vízumot, ám végül arra jutottam, felesleges volna a kérdezősködés, hiszen minden bizonnyal csupán azt kaptam volna válaszul, amit Kovács László szokott mondani hasonló esetekben. Azt ugyanis, hogy az Egyesült Államok például tíz évre szóló vízumot is kiadhat. Kedélyjavítás végett ekkor a Városliget, nevezetesen a Vidám Park felé vettük az irányt, azonban hamarosan ismét zuhogni kezdett az eső, ezért a korábban Angolparknak nevezett létesítményben alig-alig kószált néhány vendég, s közülük sem nagyon akadt olyan, aki már ne múlt volna el huszonöt esztendős. Az elvarázsolt kastélyba és a viharvasútba – kísértet járja be… – tett rövid látogatás után megszemléltük a Fővárosi Nagycirkusz oldalán díszelgő EU-népszerűsítő plakátot, amelyen – hogy mi okból, azt talán csak az EU Kommunikációs Közalapítvány és Somody Imre tudja – a március 22-i dátum szerepel kiemelt helyen, végül az Erzsébet téri színpadnál fejeztük be az Európa kulturális sugárúton tett látogatásunkat.
A színpadon éppen a szintetizátorshow résztvevői hangoltak.