Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy az úgynevezett csodaszerek és csodamódszerek mennyit használnak az emberiségnek. Mellesleg van egy olyan érzésem, hogy az emberiségnek nem könnyű használni, legalábbis a használások időlegességére gyakran fény derül.
Csodaszerek és csodamódszerek mindig léteztek az élet legkülönfélébb területein, a kopaszság elleni kencéktől kezdve a Kommunista kiáltványig. Időnként megkérdezem borbélyműhelyekben, ahová betérek: tapasztaltak-e valaha olyasmit, hogy egy masszívan kopasz embernek ettől vagy attól a szertől hipp-hopp kinőtt a haja. A válasz minden esetben tagadó; csak szkinhedek esetében képzelhető el ilyesmi, hogy jobb útra térnek, és mondjuk loboncos hajjal belépnek az SZDSZ-be. De ez ritkaság. Ennek ellenére kétségtelen, hogy szűkebb hazánkban is jó néhány ember meggazdagodott a hajnövesztő szerek feltalálásából és árusításából, s valószínűleg a következő időkben is akadnak olyanok, akik felfedezik a csodatévő medicinát. Ugyanez vonatkozik a társadalom betegségeit csalhatatlanul orvosló-megoldó kommunista és szocialista tanokra és prófétákra; a világ sosem fogy ki megváltóiból.
De térjünk a lényegre.
Köztudomású, hogy hízni általában könnyű, lefogyni pedig általában nehéz. (Az általában kifejezést a pontosság kedvéért használom, mert vannak olyan sajnálatos esetek, amikor a helyzet éppen fordított.) A fogyókúra ennek következtében tipikus csodaváró jelenség. Csalhatatlan receptek forognak közkézen, a legrafináltabbaknak egyetlen trükkjük és mozgatórugójuk van: a molett, jó étvágyú teremtmény úgy fogyhat le, hogy közben nem kell megtagadnia magától a kulináris örömöket. A témával a média is gyakorta foglalkozik. Legutóbb a Pa-dö-dő két tagját láttam és hallottam egy vitaműsorban (nem szabad demokrata kampányrendezvény volt). Be kellett látnom, hogy az ő esetükben egy jól sikerült fogyókúra valóságos istencsapása lenne, hiszen nekik – mint Sámsonnak a hajában – destruktív duciságukban van az erejük. Ugyane műsorban láttam Király Lindát is, aki viszont bűbájossá fogyott, bár mellőzte a csodaszereket: sokat mozgott és keveset evett.
Be kell látnunk, egyáltalán nem szükségszerű (és politikailag nem is korrekt) azt kívánni, hogy minden kövér ember fogyjon le. (Az említett műsor során számos sms érkezett, amelynek küldője büszkén vállalta gömbölydedségét. Olyan is volt, aki szíveskedett tudomásunkra hozni, hogy amióta kövér, sokkal több férfi nyüzsög körülötte, mint azelőtt. Ezt a jelenséget nincs okunk kétségbe vonni: a culáger attitűd vagy az anyakomplexus játszhat ebben szerepet. Az egyik machós, a másik gyermeteg természetet takar.) Na de nem is erről van szó, hanem a csalhatatlan fogyókúrás receptekről és gyógyszerekről. Egy ilyen gyógyszer bármiféle alkotóelemekből állhat: porított cserebogártól a tejsavig. Aki forgalomba hozza, azt általában tényleg nem éri csalódás, mert az ár borsos. Természetesen a fogyasztószer mellé jár használati utasítás és recept is. A szlogen általában körülbelül így hangzik: „Ehet bármit, bármikor, bármennyit – lefogy!”
Nos, én magam is kidolgoztam egy karcsúsító programot, amelyhez lényegében gyógyszer nem is kell, csak egy úgynevezett (már az ókorban is ismert) gyógyászati segédeszköz. Mielőtt azonban ehhez a segédeszközhöz nyúlnánk, ajánlatos a következő étrendet bevezetni az „annyit ehet, amennyit már ki se bír” szlogen alapján.
Tehát. Reggeli: süssünk ki avas birkafaggyúban fél kiló libahájat, keverjük el majonézzel és négy friss kacsatojással, borsozzuk meg, hűtsük le, és hideg pacalkörettel szervírozzuk. Ebéd: ha kívánjuk még, együnk fél kiló forró libatöpörtyűt velős csonttal és tejfölös zsemlegombóccal. Vacsora: ha egyáltalán van még kedvünk, együnk meg egy szelet paprikás sertészsírral ízesített teavajat. (Eredeti tibeti recept.) Ezután valószínűleg már nem is lesz szükségünk a gyógyászati segédeszközre, ami nem egyéb, mint a Lucullus márkanevű eredeti pávatoll. Már a rómaiak is eredményesen használták torkuk csiklandozására és étvágyuk fokozására.
Hogy miként fogyjunk le, ha ez sem segít, én nem tudom…