Gyengülés a piacokon

Alapvetően pesszimistán indult a tegnapi kereskedési nap a nemzetközi tőkepiacokon, mivel a befektetők az ázsiai és a hétfői amerikai záróértékekre összpontosítottak. Az európai parketteken a gyengüléssel nyitó amerikai piacok tovább rontották a hangulatot.

2003. 04. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pfizer gyógyszergyártó cég ugyan kedvező negyedéves adatokkal rukkolt elő, de a piac ezt a kedvező hírt nem igazán fogadta lelkesedéssel. Az American Airlines vezérigazgatójának nyilatkozata a társaság csődjéről és következményeiről, valamint az Infineon és az Eli Lilly amerikai gyógyszergyártó cég gyengülő eredménye szintén negatívan járult hozzá a piacok hangulatához.
Budapesten a kimaradt hétfői kereskedés után a BUX 18 pontos csökkenéssel nyitott, majd egy erőtlen növekedési próbálkozás után megadva magát a nemzetközi gyengülő trendeknek, 7687 pontig zuhant. A zárás előtti utolsó órában elért napi minimum után a shortosok elkezdték zárni pozícióikat, ami felfutást eredményezett a BUX kurzusában. A javuló trend végül anynyira nem lett jó, hogy a börzemutatót a negatív határvonalon átlendítse, de arra elég volt, hogy hat ponttal előző értéke alatt akassza meg, ami csekély mínusznak felelt meg. A 7772 ponton záró BUX így csupán 0,08 százalékot gyengült. A forgalom 5,8 milliárd forintra nőtt, amelyből a napközben 5425 forintig dráguló, de zárásra előző szintjére visszaérkező Mol 1,8 milliárd forinttal részesült. A Mol kurzusát az a hír mozgatta, hogy a szerbiai Beopetrol olajtársaság tegnap kiírt privatizációs tenderén várhatóan a magyar olajipari cég is részt kíván venni. Felkai György, a Mol kommunikációs igazgatója az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a Mol vezetői megvizsgálják a szerb Beopetrol privatizációjának feltételeit, és ezt követően döntenek arról, hogy beadnak-e pályázatot a cég magánosítására. Az INA-privatizációról viszont az a hír jelent meg, hogy a hónap végéig újból tárgyalásokat kezdeményez a vevőjelöltekkel a horvát cég. A tegnapi kereskedés nagy meglepetését a Matáv okozta azzal, hogy 798 forintig esett a kurzusa, végül azonban 802 forinton zárt, de még így is 11 forinttal előző szintje alá esett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.