Horn Gyula tud valamit

Horn Gyula érzékeny detektorai jól jelzik az MSZP politikusaiban is meglévő, lappangó rossz érzéseket, a közelgő viharfelhőket. A polgári pártoknak azonban nem szabad túlzott következtetéseket levonniuk a kormány által elkövetett kapitális hibákból

Mindig különös figyelemmel kísérem Horn Gyula volt miniszterelnök megnyilvánulásait, aki kétségkívül még ma is az MSZP legmeghatározóbb politikusa. Az MSZP hét végi kongresszusán tett nyilatkozatában megütötte fülemet az a kijelentése, amelyben a párt székházát „siralomháznak” minősítette. Elgondolkoztam azon, vajon mi vezethette Horn Gyulát erre a kijelentésére, hiszen a közvélemény-kutatások az MSZP népszerűségének – egyelőre – csak kismértékű csökkenését jelzik. Horn Gyula, aki egész életét a pártapparátusban töltötte, érzékeny barométerként jelzi, hogy nem jól mennek a dolgok, és ez, anélkül, hogy észrevennék, tükröződik barátai hangulatában is.
Horn Gyula előrelátását politikai múltja is bizonyítja. Ellentétben sok párttársával, akiket ’56-ban elragadott a hév, a lelkesedés, és az önkényuralom megdöntésének aktív részvevőivé váltak, ő hű maradt pártjához: tudta jól, melyik oldalon van a helye. Akikből ez az éleslátás hiányzott, bizony aligha csinálhattak pártkarriert az ’56-ot követő évtizedekben, nem beszélve a végzetesebb következményekről. Horn Gyula ’89-ben is érezte az idők szelét, és pártja reformját, megújulását szorgalmazta. Hogy a túlnyomórészt a régi párttagokból álló új nevű párt különbözött-e a régitől, az érdektelen, hiszen nem a megújulás a lényeges, hanem az, hogy ezt a szándékot elhintsék a közvéleményben, mivel ez előfeltétele volt a hatalom újbóli megszerzésének. Igen jó taktikai érzékről tett tanúbizonyságot a ’94-es parlamenti választás előtt is: csak akkor hozta nyilvánosságra, hogy pártja őt kívánja miniszterelnöknek jelölni, amikor már megnyerték a választást. Tisztában volt azzal, hogy ’56-os múltja nem túlságosan jó ajánlólevél még potenciális szövetségesei, az SZDSZ hívei számára sem. Hogy az MSZMP-MSZP visszatérése a hatalomba ’94-ben mennyire volt hasznos az ország számára, hogy meg tudtak-e szabadulni korábbi vezetési módszereiktől? A válaszadásban Lengyel László véleményére támaszkodom, akiről igazán nem mondható, hogy az MSZP-vel szemben rosszindulatú lenne: „Nem tudás, jellem, szorgalom és gerincesség ülteti őket íróasztaluk mögé, hanem főnöki kegy, a gyakorlatias érdekkijáró realizmus gondolkozásmódja.” „Az 1994–98-as koalíciónak hiányzott a morálja.”
Tanulságosak Horn Gyula nyilatkozatai, amelyeket 2000-ben tett, amikor pártja kereste azokat a fiatal, új arcokat, a tiszta vagy tisztább múltú párttagokat, akiknek a bevonásával demonstrálni tudták volna, hogy „ez a párt már nem az a párt”. Ekkor hangzott el tőle, az egyik ilyen feltörekvő, személyi változásokat követelő fiatallal szemben a meglehetősen lejárató mondat: „Ki az a Molnár Gyula…”? Ez is bizonyítja, hogy a régi, magukat átmentett káderek valójában nem a párt(vezetés) átalakítására, nyugati mintájú, baloldali értékeket képviselő szociáldemokrata párt létrehozására, hanem kizárólag saját hatalmuk megtartására törekszenek. Ennek legszemléletesebb bizonyítéka, hogy 2002-ben visszahozták a kormányba azokat a még megfelelő korban lévő párttársaikat is, akik annak idején az MSZMP legmagasabb grémiumainak is tagjai voltak. Sőt, a beharangozások ellenére nem történt érdemleges személyi változás a mostani, úgynevezett „tisztújító” kongresszusukon sem.
Vizsgáljuk meg, mi vezethette Horn Gyulát a bevezetésben említett kijelentés megtételére, hiszen ha egy pártszékházat a siralomházzal hasonlítanak össze, ott komoly gondok lappanghatnak. Miniszterelnökük titkosrendőri múltja biztosan nehezen gyógyuló sebeket hagyott a párton. Tisztában vannak azzal, hogy ez a titkolt, és csak a kormányalakítás után nyilvánosságra került esemény hosszú távon káros a párt számára, és nem növeli az MSZP vezette kormány elfogadását még a nyugati szociáldemokraták táborában sem. Annak is tudatában lehetnek, hogy a párt nem tudott szakítani a régi beidegződésekkel, és már a kormányalakítás után beindult az MSZP gépezete: mindent igyekeztek lerombolni, amit az előző kormány létrehozott. A politikai és gazdasági zsákmányszerzés olyan méreteket öltött, hogy már a tisztán látó baloldali publicisták is szóvá teszik, „a kamarilla politikájuk megváltoztatására”, „a rosszízű káderkihelyezési gyakorlat háttérbe szorítására” biztatják őket. Sorozatban követtek el hitelüket rontó baklövéseket. Keller László eddig szinte minden ügyben kudarcot vallott. Legutóbbi sikertelen akciója a Szövetség a Nemzetért Alapítvánnyal kapcsolatban azt jelzi, mintha már feladta volna, hogy a Fidesz vezette kormány gazdasági ügyeit célzó korábbi vádjai közül bármelyikből sikerrel járó bírósági ügyet kreáljon.
A külügyminiszter-pártelnök, ahelyett, hogy az EU-ban előnyösebb pozíciókat próbált volna hazánk számára kiharcolni, minden energiáját a főellenség, a Fidesz korábbi ténykedéseinek ostorozására fordította. A közelmúltban még arra is volt ideje és ereje, hogy bekéredzkedjék a rádióba, és a szerkesztő által más szavakkal ismertetett nyilatkozatát pontosítsa. A rádió március 30-i műsorában pedig a Népszabadság vezető munkatársát marasztalta el a neki nem tetsző publicisztikája miatt. Biztosan hozzájárul a „siralomházi” hangulathoz, hogy a Fidesz megnyerte azt a pert, amelyet Kovács László ellen indított a választások két fordulója között tett nyilatkozatai miatt. Mint emlékezünk, a pártelnök azt állította, hogy egy állami vállalat külföldön készíttet hamis MSZP-s röplapokat, és ezzel akarja a Fidesz az MSZP-t lejáratni. Mindezt tetézi, hogy a kormányfő és a külügyminiszter túlzott megfelelési szándékai, félreérthető nyilatkozatai miatt hazánkat besorolták az Irak elleni háborút támogató országok közé. Aligha állítható, hogy a régi elkötelezettségük halványítása érdekében tett sietős megnyilvánulásaikkal erősítették volna helyzetünket abban a közösségben, ahová tartozni fogunk. A média segítségével lehet ezt összevissza magyarázni, kompenzálásként az ellenzékre össztüzet zúdítani: a tény azonban tény marad. Horn Gyula érzékeny detektorai jól jelzik az MSZP politikusaiban is meglévő, lappangó rossz érzéseket, a közelgő viharfelhőket. A polgári pártoknak azonban nem szabad túlzott következtetéseket levonniuk a kormány által eddig elkövetett kapitális hibákból. Hiszen az MSZP, óriási tapasztalata és propagandagépezete révén, képes arra, hogy a tévedésekből erényt kovácsoljon, hogy a szocializmus gazdasági összeomlásában is szerepet játszó politikusait mint kiemelkedően sikeres vezetőket állítsa be. Csak céltudatos ellenzéki magatartással, a négyéves kormányzati ciklus tanulságainak figyelembe- vételével és a nemzetnek utat mutató programokkal lehet legközelebb a baloldalt legyőzni.

A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja