Média, te mocsok

Meglehetősen érthetetlen, hogy egy szinte teljes túlsúlyban lévő média miért nem elégszik meg puszta hegemóniája tényével. Azt az üzenetet közvetítheti, amit akar. Úgy, ahogyan akarja. Olyan torzításban, amilyenben neki tetszik. Azt hallgat el, amit akar.
De akkor miért hazudik? Miért nem érzi elegendőnek átörökölt hatalmának és a jobboldali kormányok tehetetlensége folytán nem csorbított manipulatív erejét? Gyávaságból? Erejében nem bízva? Vagy azért hazudik, mert egy hazug rendszer hazug médiája volt az eredete? Vagy mindkét okból?
A kérdés megválaszolása nyilván fontos, de kevésbé az magánál a jelenségnél. Mint ahogyan az amerikaiakat is jobban érdekli a terror jelensége azok okainál. A hazug média legújabb önleleplezése lapunk szombati számából ismert. A történet dióhéjban: a francia nagykövet tiltakozott, amiért a 168 Óra című hetilap exkluzív interjúként tálalta azt a sajtókonferenciát, amelyet a francia elnök adott, és amelyen a sok-sok újságíró között Barcs Endre, a 168 Óra tudósítója is jelen volt, aki úgy tálalta a sajtókonferenciát, mintha a kérdéseket ő tette volna fel Jacques Chiracnak, és a köztársasági elnök a magyar hetilap újságírójának e kérdéseire válaszolt volna. De még ez sem volt elég. A francia nagykövet szerint még Chirac véleményét is meghamisították.
A balliberális médiánál a hamisítás, a tudatos torzítás a napi munka része. Az egyik ok, hogy ez a legtöbb esetben nem derül ki, csupán a hazugságok és torzítások olyan nagy száma, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi a helyesbítést azok részéről, akik kárára történik ez az antidemokratikus, szakmaellenes és etikátlan gyakorlat. Ugyanis a helyesbítés a jobboldali politikusok munkaideje egy részét elrabolná. A balliberális média ezt is sikernek tekinti, hiszen a nagyközönség úgy könyveli el: minden hazugság megáll tényként, amit nem cáfolnak. A sikert az elkövetők táborában felbátorodás követi, és ez még több hazugságot gerjeszt. Baj akkor van, ha a hazudozás átlépi a nemzeti határokat, és olyan mértékű, ami már külföldi érdekeket is sért.
Mint történt ez korábban a Népszabadság esetében, amelynek bécsi tudósítója, Szászi Júlia, arcátlanul meghamisította Jörg Haidernek a keleti bővítésre vonatkozó mondanivalóját egy neki adott interjúban oly mértékben, hogy az kifejezetten ártott a magyar–osztrák kapcsolatoknak. És oly mértékben, hogy azt az osztrák alkancellár aszszony nem csak szóvá tette a hozzá ellátogató magyar újságírók előtt, de felháborodott faxot is küldött a Népszabadságnak helyesbítést követelve, amit az érintett lap helyett lapunk közölt. Ahogyan a 168 Óra nem engedelmeskedett a francia nagykövet kérésének és nem vonta be hazugsága megannyi bizonyítékát a standokról.
De emlékszünk arra is, hogy elpattant a türelem húrja az egyébként nagyon türelmes Andreas Oplatkánál is, aki Svájc vezető lapját tudósította éveken át Budapestről. Ez akkor történt, amikor mind a Népszabadság, mind pedig a Magyar Hírlap vastagon meghamisította Oplatkának a Neue Zürcher Zeitungban megjelent, Magyarországról szóló cikkét, ami – mint a tudósító nyílt levelében szóvá tette – már több alkalommal is megtörtént.
Azután hamisított a Nap-kelte is. Nem, esetében sem napi hazudozásaira, kérdésekbe csomagolt, alaptalan vádjaira gondolunk. És nem csak az emlékezetes Friderikusz–Medgyessy interjúra, amelynek a napját Friderikusz Sándor szándékosan megmásította, de külföldi lapszemléjét is, amelyet a benne elkövetett hamisítás és az arra érkező ORTT-panaszbizottsági szankcionálás miatt kellett leállítania.
A jobbközép sajtót hasonló vádak nem érték. Kivéve a balliberális sajtótól. Amelynél a hazugság munkaeszköz.