Meglepetések hete

Kéthetes várakozás után sikerült egy nagyméretű emelkedési hullámot kicsikarni a piacokból – nyilatkozta a Merrill Lynch brókere Londonban tőzsdezárás után. Sokan kivártak, sokan viszont a besszre spekuláltak az utóbbi néhány hét során, de az elemzők már korábban megjósolták, hogy a részvények alulértékeltsége és az iraki háborúról szóló konkrét, nem elhomályosított információk korrekciót okozhatnak. Azt azonban senki nem gondolta, hogy a nemzetközi tőkepiacok egy hét alatt viszszahozzák korábbi veszteségeiket.

2003. 04. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aki kivárt, az a múlt héten nagyot kaszálhatott – ez a kijelentés igaz volt az európai és az amerikai tőzsdéken vásárolt részvényekre és a magyar tőkepiacon szerzett papírokra egyaránt. A BÉT-en az utóbbi néhány hónapban főként a vezető részvények és néhány spekulatív papír ára emelkedett. Ilyen volt a Zalakerámia, a BorsodChem, a Pannonplast, a Rába, az Antenna Hunária és a kárpótlási jegy. A múlt héten a vegyipari szekcióban és a műanyagipari cégek között lehetett komoly árdrágulást felfedezni. Sokan a közelgő európai uniós csatlakozással, míg mások az iraki háború belátható lezárásával magyarázták a magyar tőkepiac növekedését. Mások viszont tisztán a nemzetközi piacokkal próbáltak párhuzamot vonni, ami valóban azt mutatta, hogy a magyar tőzsdét a múlt héten külső hatások is vezérelték. Néhány hónapja feltűnő, hogy a sikeres magyar vállalatok egymást próbálják felvásárolni. Az amerikai „megveszlek és eladlak nagy haszonnal” módi Magyarországon az utóbbi hónapokban csúcsosodott ki.

Bal lábbal indult a hét
Sokat kellett várni ahhoz, hogy olyan emelkedést könyvelhessünk el, mint amilyet a múlt héten lehetett tapasztalni a tőzsdéken. A nemzetközi piacokkal párhuzamosan a Budapesti Értéktőzsde részvényei is komoly dráguláson estek át. A BUX egy hét alatt három és fél százalékkal növekedett. A hét elején tapasztalt iránytalanságot a piac hamar leküzdötte, és a gyengülő trend emelkedőbe fordult át. Hétfőn a magyar piac árfolyammutatója 150,79 pontos csökkenéssel, 7423,29 ponton zárt, ez 1,99 százalékos gyengülésnek felelt meg. A forgalom hatmilliárd forintra nőtt, ami jól mutatta, hogy a parketten nemcsak eladók, hanem vevők is mozogtak. A vezető részvények árfolyamai gyengültek, de a kiskapitalizációjú papírok sorában találni lehetett néhány „renitens” részvényt, amely fittyet hányt a nemzetközi eróziós hangulatra is. A gyengülést mindazonáltal a blue chipek vezették, a Matáv 1,27, a Mol 1,9, az OTP 1,33, a Richter 4,35 százalékkal lett olcsóbb. A visszaesésekről elemzők azt nyilatkozták, hogy a tőzsdéket a recessziós hangulat, illetve az a tény sújtotta, hogy Irakban nem lesz rövid a háború. A szakértők rámutattak, hogy a hoszszú háború a nemzetgazdaságoknak kedvezőtlen lehet, a vállalati szektor egyes részeire viszont kedvezően hathat. A rossz hangulatot tetézte az is, hogy egyre nagyobbnak és megállíthatatlannak látszik az atípusos tüdőgyulladási járvány, amely már lassan minden országban felütötte a fejét. A BÉT-en a pesszimista hangulat ellenére az alacsonyabb forgalmú papírok erőteljes növekedést mutathattak fel. A nap nyertese az Egis és a BorsodChem volt, de a spekulatív Pannonplast is jól szerepelt.

Kivárás, majd drágulás
A hét második napján már a vevők voltak dominánsak a tőkepiacokon, a BUX 1,36 pontos növekedéssel korrigálta korábbi napi veszteségét. A forgalom ugyan csupán 3,6 milliárd forintot tett ki, de a vezető részvények körében a felfutás igen erőteljesen jelentkezett. A nap nyertese a Richter lett 2,8 százalékos drágulásával, amit az OTP és a Matáv követett, a Mol csupán 0,79 százalékkal került többe. A Richter emelkedési hullámait lovagolta meg (vagy fordítva?) az Egis, amely 2,13 százalékos növekedést tudhatott maga mögött záráskor. A keddi napnál erősebb fellendülés kerekedett a hét közepén. A BUX szerdán 0,97 százalékkal ugrott meg, de nem is a növekedés volt a legfeltűnőbb, hanem a 8,3 milliárd forintos forgalom. Az elemzők elmondták, hogy a háborús emelkedéseket az iraki akció előtt már lereagálták a piacok, de várható volt, hogy egy újabb emelkedés kezdődik. A növekedés lefolyásáról és pontos időtartamáról nem tudtak semmi konkrétat mondani a szakértők, csak annyit, hogy várhatóan egy-két héten belül megtörténik. Az árfolyamok felívelése szemet szúró volt, a nyugat-európai parketteken olyan erős vételi hullám kerekedett, hogy a DAX és az FTSE értékei három százalék feletti növekedéssel zárhattak. A BÉT sem maradhatott ki az emelkedők sorából, így a szerdai napon az OTP és néhány kisebb forgalmú papír kivételével a tőzsdén jegyzett részvények többsége drágult. Az OTP kurzusa 0,4 százalékkal lett olcsóbb, a Matáv viszont 1,4, a Mol 1,66, a Richter kereken egy százalékkal erősödött.

Gerjesztett növekedés
Felértékelt Matáv, felértékelődő BÉT – ezekkel a szavakkal lehetett jellemezni a hét második felének budapesti tőzsdei kereskedéseit. A piac két markáns részre szakadt: az egyik rész a spekulatív papírokat vásárló és eladó, míg a másik a biztosnak mutatkozó hosszú távú befektetést kereső csoport volt. A hét utolsó két napja mind a két csapatnak sikert hozott. Azoknak, akik biztos és hosszú távú befektetést kerestek, a Salomon Smith Barney által tett 950 forintos Matáv-célár kitűzése csalt mosolyt az arcukra, míg a rövid távon tervezőknek (s az extrém szituációkat keresőknek) a Pannonplast és a Rába árfolyammozgása volt kedvező. A csütörtöki nap 8,5 milliárd forintos forgalommal és 1,68 százalékos BUX-erősödéssel ért véget. A vezető részvények a Richter kivételével drágultak, a magasra helyezett célárú Matáv 3,37 százalékkal közelítette meg a targetet, míg a Mol kurzusa 1,6 százalékkal nőtt. Az elemzők a csütörtöki kereskedésen tapasztalt emelkedést azzal magyarázták, hogy az iraki háború lezárásának látható jelei mutatkoznak.
A hét utolsó napja a várttal ellentétesen emelkedéssel telt el. A BUX a hét utolsó kereskedési napján 117,4 ponttal emelkedve, 7841 ponton zárt. A 7800 pontos határ átlépése, valamint a befektetők optimizmusa azt jelezte, hogy a magyar tőkepiacra is visszaszivárognak azok a befektetők, akik eddig kihúzták célpontjukból a magyar tőzsdét és a magyar cégeket. A forgalom meghaladta a tízmilliárd forintot. A szakemberek szerint a növekedés azt mutatja, hogy a „háziasszonyszakasz” beindult, és gyorsan feltöltődött.
A pénteki nap nyertese a Richter lett háromszázalékos drágulásával. Mérsékeltebb megugrást jelzett a Matáv, a Mol és az OTP kurzusa. A zárás után a brókerek elmondták, hogy a befektetők bármit hajlandók lettek volna megvenni, csak hogy legyen nyitott pozíciójuk a hét végére. A brókerek szerint a piac gyorsan túlárazottá vált, azaz inkább a reálisnál nagyobb és erősebb volt a keddtől péntekig tartó emelkedés, így vélhetőleg a héten kisebb emelkedésekre és sorozatos korrekciókra kerül sor. A héten a BorsodChem, az Antenna Hungária és a felvásárlási célponttá kinövő Rába-részvények lehetnek a nyertes papírok.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.