Merész tervek, romló közúthálózat

A kormány 1658 milliárd forintot költene ebben a ciklusban az úthálózat üzemeltetésére és fejlesztésére, ebből az autópálya-építésre szánt összeg 1056 milliárd. Az egyre silányabb minőségű közúthálózatra ugyanakkor idén lényegesen kevesebb pénzt fordít a gazdasági és közlekedési tárca, mint az előző években.

Putsay Gábor
2003. 04. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon ezer négyzetkilométerre 6,5 kilométer gyorsforgalmi út jut, ami lényegesen elmarad a fejlett országok húsz kilométeres átlagától. A kormány 420 kilométer új autópályát és autóutat épít ebben a ciklusban, az új gyorsforgalmi utak mellett 425 kilométer építése és 803 kilométer előkészítése kezdődik – mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter szombaton az Európai Unió és a közlekedés című rendezvényen. A miniszter szerint 2003–2006 között a hazai közúthálózat üzemeltetése és fejlesztése – 2002. évi árszinten – 1658 milliárd forintba kerül, ebből új gyorsforgalmi út építésére 1056 milliárdot költenek a gazdaság teherbíró képességétől függően. Csillag István hozzátette: az Európai Unió Kohéziós és Strukturális Alapjaiból 140-170 milliárd forintot fordíthat a kormány autópályák építésére. A Sztráda Expressz program szerint idén tovább épül a fővárost elkerülő M0-s autópálya, az M3-as 2004-ig Görbeházát, az M30-as Miskolcot éri el, 2006-ig elkészül továbbá az M35-ös Debrecenig, az M3-as Nyíregyházáig, valamint az M5-ös Szegedig, az M7-es hossza pedig 58 kilométerrel nő. Jövőre kezdődne a dunaújvárosi Duna-híd építése, amit a fővárostól 2006-ban érne el az M6-os autópálya.
A kormány merész terveinek ellenére – jövőre 270 milliárdot fordítanának sztrádaépítésre – idén a rendkívül rossz állapotban levő közúthálózat fenntartására, illetve fejlesztésére 55 milliárd forintot költ a tárca, ami 20-25 milliárddal kevesebb az előző évek beruházásainál. Csillag lapunk kérdésére elmondta: a karbantartást és felújítást végző közútkezelő társaságok csak annyi pénzt kapnak idén, amit ténylegesen az utakra költenek. Hozzátette: takarékoskodni kell a rendelkezésre álló forrásokkal, a legfontosabb feladat a tél utáni kátyúzás lesz.
***
Késésben az M30-as építése.
Beperelték az M30-as autópálya nyomvonalán levő telkek tulajdonosai a Borsod Megyei Közigazgatási Hivatalt és a beruházó Nemzeti Autópálya Rt.-t. Mint arról az MTV Híradója beszámolt, a 31 bérlő azért fordult bírósághoz, mert egy korábbi ajánlattal ellentétben kevesebb pénzt kapnak kártalanításként. Miskolc határában a telekkisajátítási problémák miatt később kezdődött el az M30-as építése, emiatt a 24 kilométeres szakaszt nem adják át 2003. november 30-ig.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.