Napirend előtt

2003. 04. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyes szocialista politikusok, a kormány tagjai hazudoznak, vádaskodnak, politikai ellenfeleiket fondorlatos módon rágalmazzák, s ezen tetteikért már bírósági ítéletek is elmarasztalták őket – hasonló tartalmú kijelentéseket tett Deutsch Tamás hétfőn délelőtt a parlamentben, napirend előtti felszólalásában. Az MSZP és a kormány, de még az elvileg pártatlan házelnök is zokon vette a kemény szavakat, mert szerintük csak az ellenzék, főleg a Fidesz szokott hazudozni meg sarat dobálni, a koalíciót alkotó szociáldemokraták, liberálisok és egyéb bolsevik gyökerűek ilyesmit véletlenül sem művelnek. Kovács László a Deutsch Tamásnak adott válaszában megígérte, ezentúl ők is perelni fognak, ha igaztalan vád éri őket, az általa hangoztatott, alaptalan rágalmakkal pedig nem foglalkozott, mondván: még nem kapta kézhez a bírósági ítéletet. Kovács után Szili Katalin házelnök is kioktatta a Fidesz frakcióvezető-helyettesét, a parlament nem arra való, hogy bírósági tárgyalásokat rekonstruáljanak benne, s a jövőben ragaszkodni fognak a napirend előtti felszólalások tárgyának pontos meghatározásához. A házszabály szerint napirenden kívüli felszólalásra csak halaszthatatlan, rendkívüli és országos jelentőségű ügyekben van lehetőség. Részben igazat kell adnunk Szili Katalinnak, Deutsch beszéde nem felelt meg mindhárom kritériumnak. Az, hogy a Medgyessy-kormány hazudozik, országos jelentőségű ugyan, de nincs benne semmi rendkívüli. Ezek után a „halaszthatatlanság” kérdése érdektelen. A szónoklat tárgyának előzetes meghatározásáról csak annyit, hogy Deutsch Törvénytől sújtva címmel adta be „napirend előttijét”, s pontosan jelezte, miről fog beszélni. Talán még Szili Katalin is sejthette, hogy a Fidesz nem megkövetni akarja az MSZP-t, mélységesen megbánván, hogy beperelték a kormánypárt több jeles képviselőjét.
A házelnök a hétfői eset után elszánt terveket szövöget a hasonló malőrök megelőzése végett. Ezentúl nemcsak a szöveg tartalmát kell előzetesen ismertetni, hanem részletes, írásbeli indoklást is benyújtani, kifejtvén, mitől lészen a felszólalás halaszthatatlan, rendkívüli és országos jelentőségű. (Egyelőre még nem kell okmánybélyeget ragasztani a beadványra, de annak is eljöhet az ideje.) Szili Katalin azt is elhatározta, hogy alkalmazni fogja a Házszabály 51. szakaszát, ha úgy ítéli meg, a felszólaló eltér az előre megadott szövegtől, netán politikai csatározást kíván provokálni. A Házszabály 51. szakaszának alkalmazása azt jelenti, hogy két figyelmeztetés után megvonja a szót a renitenskedő előadótól. Magyarán, először elbírálná, hogy mi kerülhet egyáltalán a Ház, a köz nyilvánossága elé, majd ha nem tetszik neki a szónok előadásmódja, hangsúlyozása, akkor megszakítja a műsorát. Úgy látszik, Szili Katalin nem éri be a házelnöki tisztséggel, többre, magasabbra vágyik, cenzor szeretne lenni, amely ambíció egy szocialista részéről nem meglepő. (Egy liberális részéről sem lenne az.) Előírni, hogy ki mit mondhat, emberekbe belefojtani a szót, elhallgattatni az ellentétes véleményt, kioktatni és megalázni az ellenfelet haladó hagyomány a baloldalon, s a jelek szerint a parlamentarizmusban sem nélkülözhető.
Megjegyezzük, a házelnöki szigorúságnak vannak még feltáratlan tartalékai. Szili Katalin megkövetelhetné, hogy a válaszokra adandó viszontválaszok szövegét is előre rögzítsék, mi több, a bekiabálásokat is időben engedélyeztessék, részletes és alapos írásbeli indoklás kíséretében. Javasoljuk még a Stadinger István-díj megalapítását és Szili Katalin azonnali kitüntetését. Ez valóban halaszthatatlan, rendkívüli és országos jelentőségű ügy lenne, a házelnök sem emelhetne kifogást ellene.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.