Polgárhoz méltatlan kampány

Robog az európai uniós kampányexpressz, kormányunk nagy megelégedésére. A végtelenül leegyszerűsített üzenetekben benne van minden, amit a nép eddig is tudott, és hiányzik sok minden, amiről eddig nem hallott. A nép, az istenadta, a kampánytól függetlenül érzi, hogy a jövőbeli boldogulásunk a tét, a vágyott Európa a cél. Ennek ellenére nem hagyhatom szó nélkül a baloldali-liberális kampány súlyos hiányosságait. Egyrészt a kampánystratégák üzenet nélkül hagyták a vidék Magyarországa jelentős hányadát. Másrészt sokszor mélyen sértik azok érzéseit, akik már akkor is polgárok voltak és európaiak, amikor az újonnan megvilágosodottak még javában elvtársazták egymást.
Biztos vagyok abban, hogy az európai uniós csatlakozásunkról dönteni hivatott referendum jelentős támogatást kap a nagyvárosokban és a fővárosban. Ugyanakkor aggódom a vidék Magyarországa, az előző tizenkét-tizenhárom év veszteseinek sorsa és nem a szavazatai miatt. Ők tudják, mit vár tőlük a haza. Mindig is tudták, és aszerint cselekedtek. Az már többször előfordult, hogy a haza nem ismerte fel, mivel tartozik nekik. Nem a 20-25 hektárnál, 17 vagy annál nagyobb aranykorona-kataszteri, tiszta jövedelmű földeken gazdálkodókért aggódom. Ha a polgári kormány működése alatt erősödésnek induló családi gazdaságok – számuk aligha több 20-25 ezernél – a csatlakozás pillanatáig nem adósodnak el, nyertesei lehetnek az uniónak. Ugyanakkor nem érezhetik biztonságban magukat. Arról meg vagyok győződve, hogy állni fogják a minőségi versenyt EU-s gazdatársaikkal. Arról már kevésbé, hogy hasonlóan sikeresek lesznek közvetlen környezetük – szocialista-liberális kormányzat alatt felerősített – szövetkezetei, gazdasági társaságai földéhségének kivédésében.
Akikért aggódom, azoknak a mezőgazdaság már évek óta nem kínál valós kitörési esélyt. Van még földjük. Ez a megélhetéshez kevés, az éhenhaláshoz sok. Van még három-öt szarvasmarhájuk, és naponta szembesülnek gazdaságuk fejlesztésének áthághatatlan korlátaival. Válságtérségeink azon polgáraiért aggódom, akik vesztesei voltak a kárpótlásnak, akik mellől kifogyott a közeli kisváros falusi munkaerőt igénylő, korszerűtlen ipari-szolgáltató struktúrája. Azokért aggódom, akik már rég nem családi gazdaságban gondolkodnak, hanem 300–800 lakosú, iskola, értelmiségi nélkül maradt településeken a napi megélhetésért küzdenek. Ők a rendszerváltozás nagy vesztesei. Saját erejükből már nem tudnak váltani. Ennek esélye a 90-es évek legelején számukra elenyészett. Ez a lakosság azon 15-20 százaléka, amely kívül esett a mindenkori kormányprogramok látómezején. Ha van, féltik minimálbéren bejelentett állásaikat a jóval erősebb konkurenciától, az európai uniós versenyhelyzettől.
Nem nekik szól az európai uniós kampány. Nem azoknak, akiknek lakhelye több mint 500 faluval együtt zsáktelepülés. Nekik a hetente újragondolt autópálya-építési program nem perspektíva. Ha megmaradna az a régi és korszerűtlen vasút… Ha a kampány elmondaná, hogy az Európai Unió nem támogatja az autópályák építését, de érdekelt a környezetet kímélő vasúthálózat fejlesztésében, és ez esélyt kínálhat. Ha nem kellene aggódniuk sok száz település lakóinak azért, mert a vezetékes ivóvíz nemcsak jótétemény, hanem már gond is a talajvízszintet megemelő, szabadba engedett szennyvíz miatt… Ha a kampány elmondaná, hogy mit hozott az országnak az ISPA előcsatlakozási alap, vagy utalna arra, hogy az Európai Unió regionális támogatásaiban a strukturális alapok, szegényebb országok esetében a kohéziós alap környezetvédelmi beruházásokat segít, és ez is esélyt kínálhat. Ha a kampány térségi érdekekre lebontottan elmondaná, hogy az Európai Unió strukturális és kohéziós politikájának célja a különböző fejlettségi szintű régiók közötti aránytalanságok csökkentése, a gazdasági és szociális feszültségek enyhítése, és ez is esélyt kínálhat. Ha a kampány települési érdekekre lebontottan elmondaná, hogy mit jelenthet az adott falu lakóinak az Európai Unió vidékfejlesztési politikája. Még hatásosabb lenne, ha a kampányszervezők lakossági fórumokon a helyi lehetőségeket is számba vevő programokra tennének javaslatot. Ezzel lehet oldani a helyi közösség teljes tanácstalanságát. Ez is esélyt kínálhat.
Mi az, amiben az európai uniós kampány eredményeként biztos lehet az aprófalvak szociálisan segélyezett lakossága? Ehet mákos gubát, ha telik rá; etetheti ételmaradékkal sertését, ha saját maga kívánja majd fogyasztani; le is vághatja a gömbölyűre hízott kocát, ha a böllér túléli a házi barkácsolású elektromos kábítóberendezést. Ennél az adóforintjainkból finanszírozott kampánytól az eddigi vesztesek sokkal többet érdemelnek. Hazánk lakóinak nagyobb hányada abban a korban született és érte meg a felnőtté válást, amikor a „polgári csökevény” nem feltétlenül egy szebb és egy teljesebb élet esélyét jelentette. Erre sokkal nagyobb lehetőséget kínált egy tanács-köztársaságbeli nagypapa, egy második világháborús partizán vagy a munkás-paraszt hatalom élcsapatába tartozó apa. Hazánk lakossága megélte a szocialista építőmunka sikereit, a Varsói Szerződés és a KGST gondoskodását és „a megbonthatatlan szovjet– magyar barátságot”.
Sokan tudták vagy sejtették, hogy a szocialista munka sikere az országnak 28 milliárd dollárjába került, és még ma is nyögjük. Sokan tudták, hogy a Varsói Szerződés katonái bevonultak mindenhová, ahová csak hívták őket, és oda is, ahová nem. Sokan tudták, hogy a KGST-t nem feltétlenül nekünk találták ki. Közben Európa boldogabb felén nem volt szocialista demokrácia, csupán demokrácia. Nem volt néphatalom, hanem többpárti parlamenti struktúra. Nem kellett három évet várni 50 dollárral engedélyezett külföldi utazásra. Működött, működgetett a piacgazdaság. Ha valaki – még a 80-as években is – úgy gondolta, hogy nem feltétlenül osztja a munkás-paraszt hatalom élcsapata hazánk állapotára vonatkozó optimizmusát, hamar meggyőzték gondolatai tarthatatlanságáról. Annyira nem volt vidám ez a barakk, hogy az ilyesmit eltűrte volna.
Az az ideológia, az a társadalmi rendszer, amely az ember méltósága és ősi szabadságvágya ellen hat, nem élhet örökké. A szocialista világrendszert is utolérte a végzete, de élkatonái ma is itt élnek közöttünk. Demokraták lettek. Most ezt kell mondani. Akarják a piacgazdaságot. Most ezt kell mondani. Miért ne akarnák, hiszen övék a gyár, a föld, és övék a hatalom. Ma ők bizonygatják a hajdan volt „polgári csökevénynek”, miért jó nekünk az Európai Unió. Mert most ezt kell mondani. S teszik ezt harsányan és győzelemittasan, polgárhoz méltatlan módon. Polgárhoz méltatlan ugyanakkor az is, amikor sorskérdésben – az európai uniós csatlakozás az – az arra hivatottak nem hívják a közös zászló alá az üzenetre várókat.
A polgári oldal 2002-ben annak kivételes lehetőségét veszítette el, hogy a diktatúra üldözöttei vezessék be az országot az Európai Unióba. Az új Európa azonban a polgárok Európája, krízisek és sikerek közepette alakul. Sikerre van ítélve, mert az európai nemzetek együttműködése, demokratikus intézményrendszerei kiteljesedése, a polgárok boldogulása a célja. Ennek a sikernek a polgári oldal is részese lehet, ha április 12-én dacos igent mond Európára.
A szerző az Országgyűlés európai integrációs ügyek bizottsága volt alelnöke