Válság fenyeget Berlinben

A szociáldemokrata–zöld német kormányt mindinkább belpolitikai csőd fenyegeti. A szakszervezetek semmilyen hajlandóságot nem mutatnak arra, hogy kivegyék részüket a kabinet Agenda 2010 nevet viselő reformterveinek megvalósításából.

Stefan Lázár
2003. 04. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Michael Sommer, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) elnöke kijelentette: nem akarnak a kormány ellen harcolni, viszont elutasítják azt a politikát, amely reformokat ígér, ugyanakkor a szociális vívmányok leépítését szorgalmazza. Jürgen Peters, a fémipari szakszervezet alelnöke közölte: forró május szervezésére kényszerülnek. Ez nyolc, az egész országra kiterjedő tömegtüntetést jelentene, a célja pedig Schröder célkitűzéseinek a meghiúsítása lenne. Az ország súlyos gazdasági nehézségei arra kényszerítik a kormányt, hogy megreformálja a megszokott szociális rendszert. A munkanélküli-segély összegének és időtartamának jelentős csökkentése éppúgy ide tartozik, mint a beteg- és a nyugdíjbiztosítás terheinek áthelyezése a polgárok vállára. Olaf Scholz, a szociáldemokraták főtitkára szerint a munkának kell a középpontba kerülnie, s nem a szociális juttatásokat átcsoportosítani. Ezt az irányvonalat pedig a szakszervezetek nem akarják elfogadni.
A szakszervezeti funkcionáriusok egy része attól sem riadna viszsza, hogy a parlamenti frakcióban helyet foglaló szimpatizánsai támogatásával megbuktassa a Schröder-kormányt. A reformtervek meghiúsításával szemben mindössze két lehetőség van: előre hozott parlamenti választás vagy más összetételű kormánykoalíció – hangoztatta Rainer Wendt (SPD), a Bundestag gazdaságpolitikai bizottságának elnöke.
Ha a munkavállalók szervezetei kitartanak, akkor könnyen megtörténhet, hogy nyáron nagykoalíció – SPD és CDU/CSU szövetség – veszi át az ország irányítását. Az sem kizárt, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítvánnyal próbálja leváltani a csekély parlamenti többségre támaszkodó kancellárt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.