A hitehagyott ország

Marokkó, ez a harmincmilliós északnyugat-afrikai arab állam az Egyesült Államok hűséges szövetségese, uralkodója hosszabb távon az Európai Unióhoz való csatlakozást tűzte ki célul országa számára. Noha Rabat ajánlkozása nem aratott osztatlan sikert az unió vezetőinek körében, Marokkó az eddig is igen intenzív gazdasági kapcsolatok – a kereskedelmi forgalom nagy része az EU-tagállamokkal bonyolódik – további elmélyítésére törekszik.
Az országát 1999 óta vezető VI. Mohammed király Marokkó modernizálásának elkötelezett híve, meghirdetett célja az arab állam alkotmányos királysággá formálása, a politikai pluralizmus megteremtése, a gazdasági élet liberalizálása. A fiatal, 40. évében járó uralkodó, aki ígéretet tett a korrupció és a szegénység visszaszorítására, munkahelyek teremtésére, nagy népszerűségnek örvend a reformelkötelezettségűek, a fiatalok körében. A monarchia külsőségekben is megnyilvánuló megváltoztatásának igénye ugyanakkor – a király kiköltözött a királyi palotából, s megvált az uralkodói limuzinok többségétől is – az iszlám konzervatív erők erős ellenállásába ütközik az országban és az arab világban egyaránt. Egy, a médiában ez év februárjában közzétett, Oszama bin Ladennek tulajdonított videoüzenet a marokkóiakat hitehagyott arab nemzetnek minősítette. Mintegy az üzenetre válaszul: még ugyanabban a hónapban Marokkóban tíz év börtönbüntetésre ítéltek három szaúdi állampolgárt, akiket al-Kaida-sejt létrehozásával, NATO-hajók ellen a Gibraltári-szorosban elkövetendő terrorakciók kitervelésével vádoltak.
Marokkó – bár az Irak elleni amerikai katonai fellépést Rabat ellenezte – nem maradhatott ki az iraki háború befejezését követő megtorló terrorakciók sorozatából. Rabatnak Nyugat-barátsága, politikai, társadalmi reformok iránti elkötelezettsége mellett valószínűleg az országban élő, jelentős számú zsidó közösség iránti toleráns politikája miatt is bűnhődnie kellett, amire a péntek esti merényletek egyik célpontja is utal. A helyi konzervatív körök VI. Mohammed politikája mellett az uralkodónak az ország vezetésére vonatkozó képességeit is megkérdőjelezik, s ennek adtak most – valószínűleg külső segítséggel – nyomatékot.