Leépül a lakástámogatás

Csákó Attila
2003. 05. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alkotmányossági problémákat is felvetne a Fidesz szerint, ha a kormányzat visszamenőleges hatállyal csökkentené a lakáshitelek kamattámogatását. A Medgyessy-kabinet cáfol, s közleményben tudatta, e tekintetben nem lesznek változások. Ugyanakkor a jelenlegi támogatási rendszert módosítani fogják.

Alkotmányossági aggályokat is felvet, ha visszamenőleg csökkentik a lakáshitelek kamattámogatását – ismertette tegnap a Fidesz-frakció álláspontját Varga Mihály, a párt gazdasági kabinetjének vezetője, korábbi pénzügyminiszter és Mádi László, a párt lakáspolitikai szakértője. A Fidesz szeretné elérni, hogy a kormány tegyen le eredeti szándékáról, s ne csökkentse a lakáshitelek kamattámogatását. Varga szerint a kabinet idén 30 milliárd forinttal kevesebbet kíván lakástámogatásra költeni. Mádi László lapunknak kifejtette: a kamattámogatás csökkentésével jelentős mértékben emelkednek majd a hitellel rendelkezők törlesztőrészletei. A jövőbeni változások kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ma még azt sem tudni, mi számít folyamatban lévő ügynek: a már beadott igény vagy az elbírált hitelkérelem.
Gál J. Zoltán kormányszóvivő közleményben tudatta a távirati irodával, hogy a kormány nem tervez visszamenőleges hatályú változtatásokat a lakáshitelezéshez nyújtott állami támogatásokban. „Ez ellentétes lenne a Medgyessy-kormány által vallott és követett elvekkel, ellentétes lenne a jogállamisággal” – fogalmaz Gál J. Zoltán. Leszögezi: a kormány tervei szerint az önálló otthon megteremtéséhez a jövőben hitelt felvevők számára nem változnak lényegesen a pénzügyi feltételek. Változatlan marad tehát a lakáshitel futamideje és az adós kamatterhe is, hozzátéve: a kormány határozottan cáfolja az utóbbi hetekben-napokban lábra kapott alaptalan híreszteléseket. A kormányszóvivő szerint ugyanakkor van néhány eleme a jelenlegi rendszernek, ami módosításra szorul. Ezek a módosítások elsősorban azt szolgálják majd, hogy a támogatások, kedvezmények azoknak segítsenek, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. A kormány meg kívánja szüntetni a ma meglévő visszaélési lehetőségeket. A közleményben Gál J. Zoltán úgy fogalmaz, hogy az infláció mérséklődése lehetővé teszi a bankoknak nyújtott kamattámogatás mérséklését, amely lépés csökkenti a bankok nyereségét, de nem érinti a hitelfelvevőket.
A mai nap szakértők részvételével – a civil szervezetek által szorgalmazott, s a szocialista választási kampányban beígért – önálló minisztérium felállításával foglalkozó fórumot rendeznek, amelynek mottója: időszerűvé vált az építési, településfejlesztési és lakásügyi minisztérium létrehozása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.