Mádl Ferenc köztársasági elnök lapunknak adott interjújában három fő kifogást fogalmazott meg az általa visszaküldött kórháztörvény kapcsán. Aggályosnak tartotta: a törvény lehetővé teszi, hogy profitorientált gazdasági vállalkozások vegyék át a közkórházak működtetését, s ezzel egy új, a magyar egészségügyben eddig nem ismert, hatásaiban nehezen végiggondolható jelenség mutatkozik. Fennáll a veszélye, hogy a magas szintű ellátáshoz való egyenlő hozzáférés esélye jelentős mértékben csökken, hiszen a vállalkozások a számukra legvonzóbb kórházakban kezdeményeznek beruházásokat – vélekedett.
Az államfő másik aggálya, hogy a privatizációban részt vehetnek gyógyszereket, egészségügyi segédeszközöket gyártó cégek is, ezáltal előfordulhat: ugyanaz lesz az eladó, mint a vevő. Az említett jelenségnek árfelhajtó, versenykorlátozó szerepe lehet – mondta.
Harmadik észrevétele, hogy a lakosság egészét érintő ügyben nem készült, illetve nem vált ismertté átfogó hatástanulmány. – Biztonságosabb megoldást kellett volna találni – szögezte le. Szólt arról is, a kórháztörvény megosztja a társadalmat. A konszenzust, amit annyian akarunk, és a társadalmi egyetértést egy újragondolt és a szakmai közvéleményhez jobban igazodó törvény szolgálná. A kormánypártok ama szándékát, miszerint a viszszaküldés napján, hétfőn este, az államfő aggályait figyelmen kívül hagyva, a törvényről változatlan formában szavazott a T. Ház, kifejtette: meglepi, hogy a parlamenti többség szerint egy ilyen fontos, az egész társadalmat érintő kérdést nem érdemes két-három óránál hosszabban tárgyalni. Arra a kérdésünkre, milyen tanulsága lehet az államfő jövőbeni tevékenységére, hogy a szociális törvényt követően most ismét változtatás nélkül fogad el a kormánytöbbség egy törvényt, leszögezte: senki sem vitatja az elnök alkotmányos jogát. A történtekből nem von le olyan következtetést, hogy növelni kellene a köztársasági elnök jogkörét. Elmondta azt is: a jövőben is élni kíván alkotmányos jogával. Hozzátette: ha az Országgyűlés elfogadja a törvényt, a köztársasági elnöknek – a törvény szerint – nincs több lehetősége aggályainak kifejezésére, alá kell írnia azt.
Meglepő kimutatás az országok készpénzhasználatáról – ezt kevesen gondolták volna















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!