Egyetlen fillér támogatást sem lehetne adni addig az MTV Rt.-nek, amíg a parlament nem orvosolja a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratórium törvénytelen helyzetét, és amíg le nem zárul az a büntetőeljárás, amely az ÁSZ feljelentése nyomán indult ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt – mondta Tirts Tamás fideszes politikus. Tirts szerint mivel törvénytelenül sorsolták ki a társadalmi kuratóriumot, ezért a televízió megválasztott elnöke, Ragáts Imre sem legitim. Az ÁSZ múlt héten nyilvánosságra hozott MTV-vizsgálatáról leszögezte: – A parlament a hibás azért, mert a Magyar Televízió hat év alatt 190 milliárd forintot herdált el. A számvevőszék szerint a médiatörvény felelős a köztévé tulajdonosi, finanszírozási ellentmondásaiért; ezért az ÁSZ az MTV újraszabályozását kéri az Országgyűléstől. A politikus szerint a köztévé gazdálkodásának zavarai abból adódnak, hogy a nagykuratórium évente változik, elnöksége pedig pártpolitikai alapon működik. Tirts még a nyáron egyeztetést javasol a parlamenti frakcióknak az új médiatörvény létrejöttéért. Ismeretes: a Miniszterelnöki Hivatalban a miniszterelnök média-tanácsadója, Kavas István vezetésével készülnek a médiatörvény-koncepciók, az ellenzékkel azonban még nem egyeztettek.
Globál Nógrádi Györggyel – Színt vallottak a brüsszeli politikusok
