Vadzspaji és kínai kollégája, Ven Csia-pao jelenlétében eddig összesen kilenc megállapodást írtak alá Pekingben az illetékes szakminiszterek: a vízumegyezményen kívül a mezőgazdasági együttműködésről, az oktatási cserekapcsolatokról, a tudományos és igazságszolgáltatási kooperációról és arról, hogy a két állam kulturális központot létesít egymás fővárosában.
Az indiai kormányfő a határvitákkal terhelt kétoldalú kapcsolatok javításáról, különösen a kereskedelmi forgalom növeléséről is tárgyalni szándékozik. Vadzspaji erre utalva a kínai kormányfővel folytatott tegnapi tárgyalásán kifejezte reményét, hogy bizalomra épülő baráti kapcsolatok alakulnak ki a két atomhatalom között.
Az évtizedek óta húzódó határvita ugyanakkor jelenleg is a legnagyobb teher a kínai–indiai kapcsolatokban. A két ország, amelyekben együttesen a világ népességének egyharmada él, nagy földterületeket követel egymástól a 3500 kilométer hosszú közös himalájai határ mentén, melyet valójában sohasem jelöltek ki. 1998 óta a felek számos tárgyalást folytattak a határok kijelöléséről, de kevés haladást értek el.
A határvitákon kívül bizalmatlanságot szült Újdelhi és Peking között Kína különlegesen jó viszonya a térség harmadik atomhatalmával, Pakisztánnal, India fő ellenlábasával. Újdelhi újra meg újra előáll azzal a váddal, hogy Peking segítette Pakisztánt nukleáris és rakétaiparának kifejlesztésében. Peking persze tagadja ezt. Vadzspaji tegnap amiatt is kifejezte csalódását a kínai miniszterelnöknek, hogy Pakisztán nem akadályozza meg muzulmán terroristák átszivárgását területéről Kasmír indiai részébe.
Ugyanakkor, mint ahogyan a The Economist brit lap legutóbbi, az Egy tigris, ami a sárkány mögé esik című, Kína és India belpolitikáját, perspektíváit elemző cikkében rámutatott, a demokratizálódás rögös útján haladó két ország szívesen kötné szorosabbra a szálakat a gazdasági kapcsolatok több területén. Sőt, mint arra az MTI is utalt, a számos meglévő vita ellenére az utóbbi években fellendült kétoldalú kereskedelem – mely a múlt évben ötmilliárd dollárt tett ki – eddig is sokat javított a kínai–indiai kapcsolatokon. Vadzspaji kíséretében ezért számos indiai üzletember és gazdasági szakember is Kínába érkezett, hogy feltárják a gazdasági együttműködés még kiaknázatlan lehetőségeit.
Az indiai kormányfő ma Hu Csin-tao kommunista pártvezetővel és államfővel, valamint Csiang Cö-minnel, a központi katonai bizottság elnökével, volt államfővel és pártfőtitkárral találkozik.
J. D. Vance figyelmeztette Európát















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!