Hat brit katona meghalt, nyolc megsérült kedden Irakban két külön incidensben – közölte a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal és a brit védelmi minisztérium. A sérültek közül három állapota súlyos. A hat katona egy rajtaütés során vesztette életét a dél-iraki Bászra nagyvárostól 200 kilométerre északnyugatra, Amára városa mellett. Néhány kilométerrel odébb szintén rálőttek a brit hadsereg egy másik járőrére, amelynek egy tagja megsérült, és két járműve megsemmisült. A királyi légierő helyszínre érkező Chinook helikoptere, amely a gyorsan bevethető brit alakulat tagjait vitte a támadások térségébe, ugyancsak tűz alá került; a gépen tartózkodók közül heten megsérültek, hárman súlyosan.
Az iraki hatóságok tegnap bejelentették, hogy megkettőzik a fegyveres őrséget – háromezerről hatezerre növelik a számukat – az iraki kőolaj- és gázvezetékek mentén az elmúlt napokban ellenük elkövetett robbantásos merényletek miatt.
Az utóbbi napokban több robbantást követtek el az országot behálózó kőolajvezetékeknél, a hatóságok szabotázsakciókat vélnek az esetek mögött. Irak vasárnap újította fel az ország gazdasága számára létfontosságú kőolajexportot.
Eközben Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője, akinek mandátuma június 30-án jár le, éles bírálatokkal illette az Irak elleni háború kierőltetésével kapcsolatos amerikai sietséget. Blix szerint három és fél hónap kevés volt az alapos munkához. Utalt arra, hogy az amerikaiak most maguk mondják, még egy kis türelemre van szükség, hiszen ezek a dolgok időigényesek. Mindazonáltal úgy tűnik, minél hosszabb ideig nem kerül elő semmi, annál valószínűbb, hogy nincs is semmi. Bush ugyanakkor tegnap ismét kitartott azon álláspontja mellett, hogy Iraknak voltak tömegpusztító fegyverei.
A tavasz 14 pillanata: Orbán Viktor második negyedéve képekben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!