Csehák Judit 2001 decemberéig vezette főosztályvezetői beosztásban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletében (PSZÁF) a pénztártanácsot, amely a nyugdíj- és egészségügyi pénztárakkal foglalkozott – mondta lapunk kérdésére a politikus. A miniszter megdöbbenéssel hallotta Szász Károly egy korábbi nyilatkozatát, amelyben szerinte az elnök az ő foglalkoztatását a politikai tolerancia jeleként próbálta meg beállítani. Csehák kijelentette: 2001 decemberében politikai okokból bocsátották el. Hozzátette: tulajdonképpen megszűnt az általa vezetetett szervezet.
Elbocsátásakor már biztos volt, hogy szerepel az MSZP 2002-es választásokra összeállított országos listáján – hangsúlyozta a képviselő. Az egészségügyi miniszter azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Szász Károly búcsúbeszélgetésükön azon örömének adott hangot, hogy az MSZP-listán betöltött előkelő helye miatt minden bizonnyal parlamenti képviselő lesz munkatársából. Csehák Judit elmondta: a PSZÁF-nál politikamentes munkát végzett, amelyben államigazgatási szakértőként nagy tapasztalata is volt. Vele nem beszélt Keller László közpénzügyi államtitkár, amikor a felügyeletről szóló jelentését készítette – nyilatkozta a Magyar Nemzet kérdésére a politikus.
Emlékezetes: egy részben a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkárságán készült jelentés is olyan megállapításokat is tartalmazott, hogy Szász Károly politikai hovatartozás szerint válogatta ki munkatársait, illetve bocsátotta el őket. László Csaba pénzügyminiszter is utalt egy korábbi – Szász Károllyal folytatott – beszélgetésre, a melyben nem tartotta szerencsésnek, hogy a PSZÁF elnöke politikai szerepet vállal. Szász Károly tegnapelőtti közleményében cáfolta a fenti feltételezéseket.
A tavasz 14 pillanata: Orbán Viktor második negyedéve képekben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!