Szász Károlynak, a PSZÁF elnökének a megveretése kapcsán felmerült, hogy az elnököt a Pannonplast részvényeinek felvásárlása kapcsán folytatott felügyeleti vizsgálat miatt érte inzultus. A tőzsdebotrányba a PSZÁF jelentése szerint belekeveredett egy állami cég is.
Mint lapunk korábban megírta, a Britton Kft. és az érdekeltségébe tartozó Kartonpack Rt. 2003. március 10-én 754,8 millió forintért vett Pannonplast-részvényeket. A Kartonpack vásárlásának fedezetéül a Britton utalt át 320 millió forintot a cég számlájára. A fedezet a Dublinban bejegyzett Montrade Establishment Ltd. és magyarországi kereskedelmi képviselete egy külföldi bankszámlájáról március 3-án indított 910 ezer euró (221,2 millió forint) és a Britton Kft. március 4-én utalt 100 millió forintja, amely a Britton Kft. amerikai tulajdonosától, a Britton LLC-től származik. E 100 millió forint eredeti forrása az Állami Autópálya Kezelő Rt., amely a Britton LLC-nek február 26-án 500 millió forintot utalt át.
Az MTV szombat reggeli hírműsorában Bitvai Miklós, az ÁAK vezérigazgatója továbbra is cáfolta cégük érintettségét az ügyben, de elmondta, hogy a K and H brókercégét bízták meg pénzük kezelésével, amely az ÁAK szabad pénzeszközeiből időről időre államilag garantált értékpapírokat vásárolt.
*
Bitvai szerint az ÁAK semmilyen jogi vagy pénzügyi kapcsolatban nem áll a Pannonplast-ügyben elhíresült cégekkel. Csak úgy kerülhetett pénzük ezen cégek számlájára, hogy a brókercég az ÁAK számára vásárolt diszkont kincstárjegyek ellenértékét nem a saját, hanem négy másik, általuk megnevezett számlára utaltatta át. Bitvai az érintett cégeket nem volt hajlandó megnevezni. A műsorvezető kérdésére azt viszont elismerte, hogy a K and H brókercégén keresztül részvényügyletekre is adtak megbízást. A vezérigazgató hozzátette: „egy idő után ezeket az ügyleteket leállítottuk”.
Miután kiderült, hogy az ÁAK félmilliárd forintnyi szabadon felhasználható pénzeszköze sajátságos módon a Pannonplast részvényeinek felvásárlására használt számlákon kötött ki, pénteken László Csaba a magyar állam nevében 500 millió euró szindikált hitel felvételéről szóló szerződést írt alá.
A pénzügyminiszter az aláírást követő sajtótájékoztatón elmondta: a hitelt kedvezőtlenebb feltételekkel felvett kölcsönök előtörlesztésére fordítják, amellyel a várakozások szerint félmilliárd forint körüli éves kamatmegtakarítás érhető el.
A négy fő szervező bank a KBC NV, a Sumitomo és a WestLB AG és a BNP Paribas. (Ismeretes, hogy Medgyessy Péter a rendszerváltás után e francia bank magyarországi leányvállalatának elnök-vezérigazgatójaként dolgozott 1994-ig. Medgyessy neve egyébként máshol is felmerült a Pannonplast-ügy kapcsán: A Magyar Nemzet értesülése szerint a Britton Kft. és a Kartonpack Rt. pannonplastbeli részvényszerzéséhez a pénz egy része a Britton Kft. nagyváradi Lotus–Plaza üzletrészének eladásából származik. A Lotus–Plaza-beruházásban – mint lapunk már korábban megírta – pedig jelentős szerepet játszik Mudura Sándor, Medgyessy miniszterelnök romániai barátja.)
László Csaba ismertette, hogy az ötéves futamidejű hitel kamata az Euribor felett 17,5 bázisponttal van. A törlesztés egy összegben történik. A jelenlegi szindikált hitel a jelenlegi árfolyamon mintegy 160 millió euróval kevesebb a költségvetés által tavaly átvállalt hiteleknél.
A költségvetés által átvállalt hitelek között van az Állami Autópálya Kezelő Rt. 263 millió eurós hitele, a MÁV 110 millió eurós és egy 34 millió dolláros, valamint a BKV 25 millió dolláros hitele is.
Tragédia a víztározónál: két gyerek alatt beszakadt a jég















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!