Hongkong legyőzte a SARS-ot

Hírösszefoglaló
2003. 06. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lekerült Hongkong az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) az atípusos tüdőgyulladás (SARS) által leginkább fertőzött térségek listájáról, miután az egykori brit gyarmaton húsz napja nem regisztráltak újabb megbetegedést – olvasható a BBC honlapján. A járvány Hongkongban március óta 296 halálos áldozatot követelt és 1755 fertőzést okozott. Miután a kór lappangási idejének kétszerese után sem okozott újabb megbetegedést, a világszervezet szakemberei a járvány kezelésének jelentős eredményéről beszéltek. Figyelmeztettek: a városban továbbra is éberen kell figyelni a tüdőgyulladás-szerű megbetegedésekre. Hongkongban pillanatnyilag 28 SARS-beteget kezelnek kórházban, közülük 11-en intenzív osztályon vannak.
A bejelentés hírére a Kínához tartozó közigazgatási terület lakói ünneplésbe kezdtek, annak ellenére, hogy a járvány a térségre gyakorolt hatásai még jó ideig jelentkeznek. A járvány több milliárd dolláros bevételkiesést jelentett a városnak, s a jelentős, részben az üzleti tevékenységből, illetve az idegenforgalomból élő város ezzel hat éven belül a harmadik gazdasági recesszió szélére került – emlékeztetett az MTI. A hongkongiak remélik, hogy a WHO bejelentése hozzájárul a gazdaság megélénküléséhez, a válságból való kilábalás azonban még hónapokig eltarthat – vélekednek szakértők. A volt brit gyarmat járványmentessé nyilvánítása után már csak Kanada, Kína és Tajvan maradt a fertőzött térségek listáján.
A SARS a kanadai Torontóban két újabb halálos áldozatot követelt vasárnap. A WHO szakemberei ennek ellenére úgy vélik: a város komoly sikereket ért el a vész megfékezésében. A kontinentális Kínában napok óta nem regisztráltak újabb beteget. A tajvaniak azt remélik, hogy a WHO hamarosan őket is járványmentessé nyilvánítja, mert a szigeten több mint egy hete nem jelentkezett új SARS-gyanús beteg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.