Gázt és nem olajat szállított – mint korábban vélték – az iraki Hít város közelében szombaton felrobbant iraki csővezeték – mondta tegnap egy iraki olajügyi tisztségviselő. „Hozzáláttunk a Hít közelében haladó gázvezeték károsodásának felméréséhez” – idézi a bagdadi olajügyi minisztérium tervezési és tanulmányi részlegének vezetőjét a Reuters brit hírügynökség. Az illetékes szerint szándékos szabotázscselekmény következtében robbant fel a vezeték, s következményei közvetlenül sújtják az iraki népet, hiszen csökken a legfontosabb erőművekbe szállított gáz mennyisége. Hétfőre virradóra egyébként újabb támadást intéztek egy iraki olajvezeték ellen. A robbantás egy nyugat-iraki vezetéket ért.
Közben bejelentették: a leszerelt iraki hivatásos katonák közalkalmazotti fizetést fognak kapni az Egyesült Államok vezette közigazgatástól a szövetségesek hétfői közleménye szerint. A leszerelt és illetmény nélkül maradt iraki katonák korábban azzal fenyegetőztek, hogy erőszakos cselekményekhez folyamodnak, ha nem kapják meg zsoldjukat – utal rá az AFP hírügynökség. Walter Slocombe, az iraki amerikai polgári közigazgatás biztonsági ügyekben illetékes főtanácsadója hétfőn Bagdadban elmondta, hogy az Egyesült Államok egy éven belül szándékozik létrehozni az iraki hadsereg első hadosztályát mintegy 12 ezer katonából és tisztből. Az új iraki hadsereg feladata lesz a határok védelme, valamint az utaknak, közműveknek és azoknak a területeknek a katonai biztosítása, amelyeken a háborúból maradt aknák találhatók.
Meglepő kimutatás az országok készpénzhasználatáról – ezt kevesen gondolták volna















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!