Kész a szlovák ellentörvény?

Tudósítónktól
2003. 06. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elkészült a magyar kedvezménytörvény szlovákiai hatásait elimináló jogszabály – jelentette ki Lubomír Lintner, a liberális Új Polgári Szövetség alelnöke a párt hétfői sajtótájékoztatóján. A politikus úgy tudja, a törvény paragrafizált változatban, beterjesztésre kész állapotban van, azt azonban nem kívánta elárulni, melyik állami szerv dolgozta ki a jogszabályt.
A hír nagy meglepetést váltott ki, hiszen egy nappal korábban Mikulás Dzurinda arról beszélt, hogy a magyar törvény olyan keret, amely végrehajtási rendeletek egész sorának az elfogadását feltételezi, ezért „van tér a tárgyalásokra”. Lintner bejelentését követően a belügyi és az igazságügyi tárca cáfolta, hogy ilyen törvényt készítettek volna elő. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke a párt országos tanácsának szombati ülését követően arra hívta fel az újságírók figyelmét, hogy amennyiben az MKP akarata ellenére terjesztene a parlament elé bármilyen törvénytervezetet a kormány, illetve az MKP három koalíciós partnere, az a koalíciós szerződés megszegése lenne. Hozzátette azonban, nem hiszi, hogy ilyen „ellentörvény” készülne, hiszen akkor rengeteg külföldi alapítványt is ki kellene tiltani Szlovákia területéről.
Az MKP koalíciós partnerei közül egyébként az ellentörvény elfogadását a liberális Új Polgári Szövetség szorgalmazza a leginkább. Imrich Béres, a párt alelnöke szerint „másként nem lehet megakadályozni, hogy egy szomszédos ország törvénye tegyen különbséget Szlovákia polgárai között etnikai alapon”. Vladimir Palko, a Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke viszont arra emlékeztetett, mozgalma még az elmúlt választási ciklusban a parlament elé terjesztett egy olyan törvényt, amely megvédte volna Szlovákia polgárait a diszkriminációtól, akkor azonban nem volt akarat ilyen törvény elfogadására. Palko szerint most más a helyzet, mint akkor volt, ugyanis tavaly még az európai intézmények mindegyike elítélte a magyar törvényt, a módosítás után viszont nem biztos, hogy hasonló nyomás nehezedik Budapestre. Az ellenzéki Smer és a kommunisták ugyancsak az ellentörvény elfogadását szorgalmazzák.
***
Eörsi furcsa értékelése.
Otthon mi szigetelődtünk el, itt Strasbourgban pedig ők – jellemezte tegnap délután az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében kialakult helyzetet a kedvezménytörvény ügyében Eörsi Mátyás, a liberális frakció vezetője. Az ET-ben mind a néppárti delegátusok – a jelentés egyik szerzője, a bolgár Lacsezar Tosev ehhez a frakcióhoz tartozik –, valamint a szocialista Erik Jürgens, a jelentés rapportőre elmarasztalta a törvényt. Ezzel szemben szakértők rámutatnak, hogy Eörsi Mátyás téved, hiszen a Tosev-jelentés – Jürgensével ellentétben – egyértelműen legitimnek nyilvánítja a státustörvényt. (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.