Az európai söripari részvények árfolyamát a Heineken profitfigyelmeztetése terhelte meg. A holland sörgyártó tegnapi bejelentése szerint az első fél évben mindössze a nyereség szinten tartására számíthatnak a részvényesei. A Heineken fontosabb exportpiacain csökkentek az eladásai, ráadásul az euró erősödése is a nyereségét csökkenti – idézte az MTI a társaság közleményét. Az európai sörgyárakat sújtó hír nem éreztette a hatását a pesti parketten. A Brau Union éppen a Heinekentől várható felvásárlási ajánlattal kapcsolatos spekuláció hatására kapaszkodott eddigi legjobb ára közelébe, 15 190 forintra.
A vezető részvények mindegyike drágult tegnap. A leglikvidebb ezúttal a 2,2 százalékkal, 807 forintig dráguló Matáv volt. Az OTP 1,6 százalékkal, a Richter 2,6 százalékkal drágult. A Mol részvényei is erősödtek 0,4 százalékkal. A Portfólió értesülése szerint a horvát kormány lezárta a tárgyalásokat az INA olajtársaság iránt érdeklődő vevőjelöltekkel – az OMV-vel, a Mollal és a Rosznyefttel. Az on line fórum értékelése szerint a bejelentés arra utal, hogy mégsem húzódik el a Mol szempontjából fontos privatizációs tender.
Eladói nyomás hatására 1,7 százalékkal csökkent a kivonásra váró kárpótlási jegyek árfolyama. Az utolsó kötés 1130 forinton jött létre, de korábban ennél olcsóbban is hozzá lehetett jutni a tőzsdén a jegyhez. A nap vesztese a Pannonplast lett, amelynek papírja 1450 forintig esett, 5,8 százalékkal lett olcsóbb a pénteki záró áránál.
J. D. Vance figyelmeztette Európát















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!