Kovács nem ért egyet a Legfelsőbb Bírósággal

Hírösszefoglaló
2003. 06. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felülvizsgálati kérelemmel fordul a Legfelsőbb Bírósághoz Kovács László külügyminiszter a Fidesszel szemben jogerősen elvesztett, kampánylevelekkel kapcsolatos személyiségi jogi ügyben – mondta el a politikus. Az ítélet szerint Kovács megsértette a Fidesz jó hírnevét, amikor arról beszélt, hogy egy nagy magyar vállalat külföldön készíttetett hamis MSZP-s röplapokat, amiket kampánycsend idején akartak szétosztani. A bíróság érdemben nem tárgyalta a Németországból „választási röplapborítékban” névvel jelölt szállítmányok határátlépésének körülményeit – indokolta tervét az MSZP elnöke.
Lapértesülés szerint a Jáge-System Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (JS Kft.) készíttette egy augsburgi céggel a kampányleveleket. Juhász János, a JS Kft. ügyvezetője ezzel kapcsolatban kijelentette: nem a Fidesz adott megbízást a kampánylevelek legyártására. A Vám- és Pénzügyőrség közleményében egy korábbi pénzügyminisztériumi utasításra hivatkozik, amely a vámkezelés gyors és zökkenőmentes elvégzésére írt elő szabályozást. Varga Mihály – akkori pénzügyminiszter – szerint azonban tárcája ilyen utasítást nem adott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.