Hitlert már a 10. osztályosok hét százaléka is megjelölte, a 11.-esek nyolc, a 12.-esek pedig tizenkét százalékban szavaztak rá a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) felkérésére végzett felmérés szerint. Azok között pedig, akik a katonai és rendvédelmi pályán akarnak továbbtanulni, Hitler népszerűsége eléri a 20 százalékot. Meglepő módon Mária Terézia megelőzi Deák Ferencet, Zrínyi Miklóst, Hunyadi Jánost, Dobó Istvánt vagy IV. Bélát. Árpád vezér utánuk következik 19.-ként, Churchill pedig a huszadik. A felmérést rendelő FISZ Szerkesztőség és Hírügynökség vezetője, Oroszlán Éva szerint a 414 középiskola 26 678 diákja által kitöltött kérdőívek alapján nem lehet általános érvényű következtetéseket levonni.
Marián Béla szociálpszichológus, a Marketing Centrum nevű piac- és közvélemény-kutató cég vezetője dolgozza fel a FISZ kérdőíveit. Szerinte a felmérés kielégítően reprezentatívnak tekinthető azokra nézve, akik felvételizni szándékoznak. Kérdésünkre elmondta: a reprezentativitás szerinte azért „nehéz ügy”, mert sok véletlenen, például az adott intézmény napi programján múlott, hogy bevitték-e az osztályfőnöki órára a kérdőíveket. A véleményeket iskolaszagúnak tartja, a diákok többsége ugyanis az aktuális tanulmányaihoz igazodó válaszokat adott. Legtöbbször azok jelölték első helyen Mátyást királyt vagy Széchenyit, akik éppen ebben az évben tanultak róluk. A kutatás vezetője szerint biztos, hogy azoknak a diákoknak egy része, akik beírták Hitlert, rossz viccet csináltak, hiszen ugyanúgy megjelölték Sztálint is, azonban így is soknak tartja ezt az arányt. Mint mondta: ebből arra nem lehet kikövetkeztetni, hogy a magyar középiskolások kilenc százaléka szimpatizál a fasiszta eszmékkel, de hogy kimutathatóan jelen van ez a fajta gondolkodásmód, szerinte jelzésértékű. Hozzátette: azt, hogy mennyire hatnak a középiskolásokra a neonáci eszmék, csak külön célzott kutatásokkal lehetne tisztázni, erre ez a felmérés nem alkalmas.
Meglepő kimutatás az országok készpénzhasználatáról – ezt kevesen gondolták volna















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!