Még nem vizsgálhatják a tőzsdebotrányt

Tegnap a parlament elutasította a Fidesz kezdeményezését a Pannonplast Rt.-nél történt részvényvásárlás körülményeit vizsgáló bizottság felállítására. Rogán Antal (Fidesz) szerint ezzel a kormánypártok azoknak segítenek, akik érintettek lehetnek az ügyben. A rendőrség ujjlenyomatokat talált azon a kerékpáron, amellyel megállították Szász Károly autóját a támadás előtt.

Török László
2003. 06. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azzal, hogy a parlamenti többség megakadályozta a Fidesz indítványát a Pannonplast-vizsgálóbizottság felállítására, mindazok időt nyertek, akik érintettek lehetnek az ügyben – közölte a párt álláspontját Rogán Antal. – Azt gondolom, ma a gyanú árnyéka, hogy egyesek közpénzek felhasználásával saját magánszámlájukat jelentősen gyarapították, a kormánypártokra vetődött – fogalmazott a politikus. Szerinte a költségvetési bizottságban zajló vizsgálatot az MSZP és az SZDSZ tetszése szerint tudja befolyásolni. Hozzátette: ősszel ismét kísérletet tesznek a vizsgálóbizottság felállítására.
Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a parlamentben napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a szocialisták megpróbálják elterelni a figyelmet a vizsgálatról, „ennek része az összeesküvést sejtető miniszterelnöki nyilatkozat, a Fidesz szerepét sejtető homályos utalások, majd végül Lendvai Ildikó kijelentése arról, hogy egy politikai forgatókönyv szerint bonyolódnak az események”. A Szász Károly PSZÁF-elnök lejáratását célzó anyagok többsége Keller László közpénzügyi államtitkár hivatalában készült, ezt maga Keller László és Tóth András, a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár is megerősítette – mondta Áder. A forgatókönyvet, amelyről Lendvai Ildikó beszélt, Keller László és Medgyessy Péter írja – jelentette ki a politikus.
Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár cáfolta, hogy a Szász Károlyt állítólag lejárató anyagok többsége Keller László államtitkárságán keletkezett volna.
Eközben a PSZÁF elnökének brutális bántalmazása kapcsán folyó nyomozás során ujjlenyomatokat találtak azon a kerékpáron, amellyel balesetet színlelve megállították Szász Károly gépkocsiját, azt azonban még nem lehet tudni, hogy azok értékelhetők-e – közölte Petőfi Attila alezredes, a BRFK osztályvezetője. A rendőrség a szakemberektől hétfőre várja az ujjlenyomatokkal kapcsolatos vizsgálatok eredményét, erről azonban a nyomozás érdekében várhatóan nem adnak információt.
A nyomozó hatóság felderítette a bicikli eredeti tulajdonosát is, aki azonban még tavaly augusztusban eladta a járművet egy 55-60 év körüli, köpcös, bajszos, feltehetőleg illegális kereskedőnek. A rendőrség most ezt a férfit keresi – jelentette be Jakab Géza dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese.
A BRFK az ügy felgöngyölítésében együttműködik társszerveivel, így a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósággal és a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal is, a sértett ugyanis Budakeszin lakik. Jakab Géza megjegyezte: az eddigi vizsgálatok során Szász Károly bántalmazásának indítékát nem tudták megállapítani, erre várhatóan csak akkor kapnak választ, ha az elnök korábbi előéletét, ügyeit, kapcsolatait is részletesen elemzik.
Emlékezetes: Szász Károlyt június 16-án ismeretlenek bántalmazták, az elnök nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A PSZÁF vezetője a szervezet egy határozatát nevezte meg, mint a támadás esetleges indítékát. Ebben két céget – a Britton Kft.-t és a Pevdi Kft.-t – bírságolta meg a felügyelet, összesen 11,5 millió forintra, nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzés szabályainak megsértése miatt. A határozat értelmében a társaságok a Pannonplast Rt.-vel szemben tagsági jogaikat nem gyakorolhatják mindaddig, amíg befolyásuk mértékét a Pannonplast Rt. igazgatóságának be nem jelentik, illetve a bejelentéssel egyidejűleg kezdeményezik annak közzétételét. Az elmarasztalt cégek a bírósághoz fordultak a határozat miatt.
A tranzakciókban egy állami tulajdonú, költségvetési forrásokból gazdálkodó gazdasági társaság is részt vett – olvasható a határozatban. Lapunk az utóbbi napokban cikksorozatban számolt be arról, hogy ez a cég az Állami Autópálya Kezelő Rt., amely közvetetten félmilliárd forinttal szállt be a részvényvásárlásba. A bonyolult gazdasági szabálytalanságot megvalósító ügylet kapcsán felbukkant például Alexandru Mudura nagyváradi vállalkozó neve, aki a miniszterelnök családi barátja, Bleuer Istváné, aki tulajdonosa volt a Népszavának, és Medgyessy Péter baráti körének egy másik tagja is: Mészáros János.
***
László magához kérette Szászt.
László Csaba pénzügyminiszter tegnap hivatalába kérette Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét. A tárcavezető csodálkozásának adott hangot, amiért Szász egy közelmúltbeli televíziós szereplésén arról a négyszemközti beszélgetésről is szót ejtett, amelyen a PSZÁF-elnököt állítólag megfenyegette a pénzügyminiszter. László Csaba leszögezte: soha semmiféle fenyegető kijelentést nem tett Szász Károlynak. Értetlenségét fejezte ki amiatt is, hogy a PSZÁF elnöke megveretésének történetét politikai konstellációba igyekszik helyezni, ebbe az ő személyét is belekeveri, holott Szász Károly ugyanezekben a nyilatkozatokban rendre kifejtette: egy konkrét vizsgálat állhat az őt ért támadások hátterében. Szót ejtett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által elkészített jelentésről is. Ezt – mint mondta – Keller László közpénzügyi államtitkár Szász Károly felmentését szorgalmazó javaslatával együtt 2003 februárjában kézhez kapta. Kifejtette: a jelentésben foglaltakkal az anyagot megvitató kormányülésig nem foglalkozott, akkor azonban a kabinet az anyaggal kapcsolatban további feladatokat határozott meg a pénzügyminiszter számára. Szász Károly visszautasítja azt a feltételezést, hogy bármikor is politikai szerepet vállalt volna a magyar közéletben, és hogy felügyeleti munkatársait politikai szempontok szerint választotta volna – olvasható a felügyelet közleményében. Eszerint „a 2003. június 23-i megbeszélés valójában egy pénzügyminiszteri közlemény felolvasása volt, a tárca két alkalmazottjának jelenlétében. A felügyelet elnökének lehetőséget sem adtak arra, hogy a közlésre reagáljon”. A PSZÁF elnöke az őt ért brutális támadás ügyét sohasem hozta
összefüggésbe a politikai eseményekkel – tartalmazza dokumentum. (T. L.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.