MI A MAGYAR?

A Kolozsvárról Nagyváradra vezető országút mentében Vasvári, az ugynevezett „kis Kossuth” vezette a hadműveleteket. E hegyvidék eltorlaszolt szorosai egész május havában, sőt július folyamán is kemény és gyakori ostromot állottak ki. Hihetetlen, mily kitartást és állhatatosságot tanúsítottak az ottani hegyilakók, u. m. az albaiak, gyurkácziak stb. De kimerülve a szüntelen fáradságtól, ezek a lakosok is június vége felé hullani kezdtek. Az ellenségnek [t. i. a magyaroknak] sikerült végre Gyurkáczát több más faluval együtt elhamvasztani, s júl. 2-ikán felgyújtották Mariselt is.
Erről Gavriliu századosunk értesítvén, azonnal intézkedtem. Hatvannyolcz vadásszal Korkes (Chorcesiu) Nikolaj tribunomat küldtem a segélyökre, Korkes mellé rendelvén Olteanu Jakab tribunt is. Korkes július 5-ikén este vadászaival Fontanelére érkezett, ahová a feldúlt községek lakossága, vezetőik alatt, szintén összegyűlt. Ezek aztán elmondták, hogy nekik ezen a napon győzelmes csatájuk volt mintegy 400 lázadóval [értsd: magyarokkal]; kiket megkergettek, közel két óra hosszáig üldöztek, s három szekér kenyeret zsákmányoltak tőlük. S kapitányaik hozzátették, hogy a vitéz Vasvári is közelben táboroz a főhaddal.
Éjfél után Korkes és alparancsnoka: Olteanu csatára készültek. Kiválasztották az összegyűlt fegyverfogható férfiakból a legjobbakat, s megszámlálták őket: 120 vadász és 317 lándzsás volt köztük. Ez a kis csapat három részre oszolván, még azon éjjel Fontanele három olyan pontjára állott, a hol a magyaroknak okvetlenül el kellett haladniok, ha előnyomulni akartak. A mieink hadállása rendkívül előnyös volt.
Július 6-ikán délelőtt 11 órakor csakugyan előnyomult az ellenség. Főparancsnokuk Vasvári volt. Összesen 3000 ember, köztük 300 szekerczével ellátva, hogy a mieink által készített fatorlaszokat eltávolítsák az útból. Ezenkívül 5 ágyújok is volt. A mint a mieinket észrevették, szokásuk szerint azonnal erős ágyú- és puskatüzelést kezdtek. Korkes azonban jól tudta, hogy a mienknek soha sincs elegendő municziójuk; megparancsolta tehát embereinek, hogy lapuljanak a földre, s semmi szín alatt se lőjenek, hanem várják be az ellenséget nyolczvan lépésnyi távolságra. Ily helyzetben várták az ellenfélt; mikor aztán lőtávolba érkezett: hatalmas puskatűzzel fogadták, de még mindig végignyúlva a földön, hogy az ágyúgolyók ne érjék őket. E fedett jó helyükből oly biztosan lőttek, hogy talán egyikök sem téveszté emberét, akire czélzott. Hátuk mögött kis távolságra az asszonyok állottak, harczra, kitartásra buzdítván férjeiket.
Vasvári kénytelen volt újra meg újra kiegészíteni előharczosainak sorát. Egy órai tüzelés után Korkes két kis vadászcsapatot küldött az ellenség mindkét szárnyára, s egyszersmind lándzsásait is kimozdítá, mégpedig három irányba, hogy egyszerre rohanják meg az ellenséget. Nem telt bele öt percz, s a fejetlenség általános lett az ellenséges hadban. S ezt a zűrzavart még fokozta, hogy a mariseli asszonynép is nekiesett kővel, nyárssal, tepsivel stb. az ellenségnek.
A mészárlás irtózatos volt. Vasvári elesett, de ottpusztult tisztjeinek legnagyobb része, s velök körülbelül 850 katona; de ebben a számban bennfoglaltatnak azok is, akik a tegnapi megelőző ütközetben estek el.
Buzgónak 4 ágyúval s a Vasvári-csapat maradékával még idején sikerült elmenekülnie. Üldözése közben érkezett meg Gyarmathy parancsnok 300 vadászszal, de nem mert minket megtámadni.
A mieink zsákmánya: egy teljes felszerelésű ágyú volt, aztán dobok, fegyverek s sok egyéb holmi. Veszteségünk 4 halott és 12 sebesült, kik közül 6 nyomorék maradt. A harczban Pfeifer invalidus, egy abrudbányai német is kitüntette magát.
(Avram Iancu jelentése az osztrák kormánynak, 1849)