Módosították a kedvezménytörvényt

Az Országgyűlés kormánypárti többsége tegnap egyebek mellett döntött a kedvezménytörvény, valamint a közoktatási törvény módosításáról. Napirend előtt parázs vita alakult ki a gazdaság helyzetéről.

Kis Ferenc
2003. 06. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány által a Magyar Nemzeti Bankkal közösen kialakított gazdaságpolitika alapvetően a versenyképességre és a munkahelyteremtésre ösztönöz – hangsúlyozta László Csaba pénzügyminiszter tegnap napirend előtt a parlamentben. A kabinet vissza kívánja téríteni a gazdaságot a fenntartható növekedési pályára, ennek érdekében kell csökkentenie a költségvetési hiányt és óvatos bérpolitikát kell meghirdetnie. Kitért arra, hogy az árfolyamváltozás után átmenetileg heves piaci reakciók történtek, ezek elhárítására a kormány és az MNB közösen cselekedett, világossá tette, hogy az árfolyam-, az antiinflációs és általában a gazdaságpolitika alapvető kérdéseiben egyetértés van közöttük.
Kormánypárti hozzászólók támogatásukról biztosították a kormány gazdaságpolitikáját, míg Dávid Ibolya (MDF) kifejtette: az elmúlt egy év alatt jelentősen visszaesett a vállalkozások ösztönzése, romlott a fizetési mérleg, az export-import arány, a foglalkoztatás, és visszaesett az idegenforgalom. Varga Mihály (Fidesz) külföldi elemzőkre hivatkozva úgy vélekedett, hogy a magyar gazdaság eljátszotta a befektetők bizalmát. A képviselő az államháztartást pazarlónak nevezte. Kijelentette, hogy „a Medgyessy-csomag kevés az államháztartás stabilizálására”, viszont a beruházások jelentős visszaesését eredményezi.
Miért nem indít pert maga a Miniszterelnöki Hivatal a MeH és a Happy End Kft. között köttetett szerződések ügyében, ha egyszer a kormányoldal ezt kéri számon a legfőbb ügyészen? – kérdezte Vitányi István (Fidesz) Répássy Róbert képviselőtársával együtt beadott interpellációjában. Vitányi idézte Keller László közpénzügyi államtitkár egy nemrég adott nyilatkozatát, amelyben Keller azt mondta: egy ilyen per költséges, bonyolult és kétséges kimenetelű lenne. – Ha a kancellária nem meri elindítani a pert, akkor miért kéri számon ennek ellenkezőjét Polt Péteren? – kérdezte a képviselő. Kiss Péter kancelláriaminiszter válaszában elmondta: az új vezetés egyszerűen nem került abba a helyzetbe, hogy megindítsa ezt az eljárást. Kiss ugyanazzal érvelt, amivel Polt Péter, hogy a per 2002 végéig nem fejeződött volna be, és így a bíróság nem tudta volna visszaállítani az eredeti állapotot. Vitányi nem fogadta el a miniszteri választ, mondván: a kormányoldal kettős mércével mér, hiszen azt kéri számon a legfőbb ügyészen, amit maga nem tett meg. – Egyértelmű, hogy politikai boszorkányüldözés folyik Polt Péterrel szemben – hangsúlyozta Vitányi István. Ennek ellenére a kormányoldal elfogadta Kiss Péter válaszát.
Balsai István (MDF) azt kifogásolta, hogy a törvény szerint már fél éve meg kellett volna hozni azt a jogszabályt, ami lehetővé tenné az előfizetőknek régi telefonszámuk megtartását szolgáltatóváltás esetén. Kovács Kálmán hírközlési miniszter szerint a piacon a monopolhelyzet megtörésének akadálya, hogy nincsenek új, olcsó ajánlatok. Ennek okát abban látta, hogy az előző kormány késlekedett a liberalizációval. Balsai nem, a parlament elfogadta Kovács válaszát.
Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő azonnali kérdést intézett a legfőbb ügyészhez arról érdeklődve, hogy milyen célt szolgált Polt Péter részvétele azokon a megbeszéléseken, amelyeket az előző kormány idején több alkalommal is folytattak a belügyminiszter kezdeményezésére a Postabank ügyében zajló nyomozásról. Polt Péter válaszában kijelentette: az említett megbeszélések semmilyen jogszabályba nem ütköznek, céljuk az volt, hogy a rendőrség tájékoztassa az ügyészséget a Postabankkal kapcsolatos nyomozati fejleményekről, illetve a továbbiakban követendő stratégiát egyeztették.
Újabb gyanús ügyletként említette Répássy Róbert (Fidesz) az Oktatási Minisztérium 230 millió forintos beruházását, amellyel vírusirtó szoftvereket vásároltak a felsőoktatási intézmények számára. A politikus a Heti Válasz című lapban megjelentekre hivatkozva azt a kérdést intézte Magyar Bálint miniszterhez, hogy az ötvenezer vírusirtó program országos lefedettséget jelent-e, mivel szerinte ez jelentősen meghatározza a beruházás valódi értékét. Magyar Bálint válaszában elmondta: központosított közbeszerzéssel, előzetes versenyeztetés útján döntöttek a beruházásról, a szoftverek pedig az egész ország felsőoktatási rendszerét lefedik. Megjegyezte: ha a fideszes képviselőnek aggályai vannak, akkor vizsgálatot kezdeményezhet az ügyben.
Juhász Gábor (MSZP) azt kérdezte a pénzügyminisztertől: igaz-e, hogy tavaly áprilisban Varga Mihály volt pénzügyminiszter kabinetje külön utasítást adott arra, hogy a Fidesz külföldön előállított választási szórólapjait külön eljárásban kell részesíteni a vámkezelés során? Arról is érdeklődött, hogy magyar állampolgárok személyes adatai külföldre kerülhettek-e. László Csaba valamennyi kérdésre igennel válaszolt. A Fidesz részéről korábban már többször cáfolták, hogy magyar állampolgárok adatai külföldre kerülhettek volna.

Medgyessy úton.
Hiányzott a tegnapi, nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésről Medgyessy Péter miniszterelnök. Gál J. Zoltán kormányszóvivő közölte: a kormányfő egy hét szabadságra utazott hétfőn. A hét első felét Ausztriában tölti, majd onnan Németországba megy tovább. Gál J. lapunk kérdésére elmondta: Medgyessy barátaihoz látogatott feleségével együtt, saját költségén. Kormányzati ügyekben igény szerint mobiltelefonon tartják vele a kapcsolatot – tette hozzá. A szóvivő szerint már korábban elhatározott szabadságról van szó. Ugyanakkor ismert: Medgyessy Péter kérte a kormány nevében az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszakának összehívását. (Cz. I.)

Késik a vizsgálat
Nem kezdheti meg munkáját a nyáron az óvoda- és iskolabezárások körülményeit tisztázó vizsgálóbizottság, mert a parlament tegnapi ülésén a kormánypártok nem támogatták a házszabálytól való eltérést, így a képviselők nem szavazhattak a javaslatokról.
A Ház 195 igen szavazattal, 173 nem ellenében fogadta el a kedvezménytörvény módosítását. A változtatás szerint Magyarország, ha az érintett állam igényli, kétoldalú kormányközi megállapodás alapján nyújt a határon túli magyarságnak oktatási, kulturális támogatást a szülőföldön; a parlament döntése értelmében bővül a kedvezmények köre, az oktatási-nevelési támogatást már egy gyermek után igénybe lehet venni. A törvény preambulumában „az egységes magyar nemzethez tartozás” megfogalmazást a „magyar kulturális örökséghez való kötődés” kifejezés váltja fel. A szöveget a Magyar Állandó Értekezlet májusi ülésén a Fidesz, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt nem írta alá.
A parlament 209 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 118 tartózkodás mellett fogadta el a 4-es metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról szóló előterjesztést. A parlament jelentős többséggel elfogadta a pártok gazdálkodásáról szóló törvény módosítását és a pártok működését segítő alapítványokról szóló jogszabályt. Kérte a törvények sürgős kihirdetését az államfőtől.
Nem módosította a házszabályt az Országgyűlés, mivel a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazatát igénylő változtatásra 194-en voksoltak igennel, hárman nemmel, 161-en pedig tartózkodtak.
Mádl Ferenctől alkotmányos normakontrollt kér a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, illetve azt, hogy utalja vissza a közoktatási törvényt megfontolásra az Országgyűlésnek. A szakszervezet úgy véli, hogy a tegnap módosított jogszabály több pontja sérti az alkotmányt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.