Öngólok

Eseménydúsan teltek a magyar gazdaságpolitika – ha egyáltalán létezik ilyen – elmúlt hetei: leértékelték a forintot, egy év várakozás után megszületett a Medgyessy-csomag, és – nem utolsósorban – kedvezőtlen irányt vett az összes makro-előrejelzés.
A bennem enyhe nosztalgiát keltő fejlemények – lásd Bokros-éra – következményeként a befektetők határozott lépésekkel kezdtek menekülni a piacról, és a forint árfolyama olyan mélységekbe süllyedt, hogy a jegybank két százalékpontos kamatemeléssel tudta azt tegnapra 260 forint/euró közelébe igazítani.
Nincs az a kicsit is tájékozott ember, aki ne látná, hogy a magyar gazdaság visszafordíthatatlannak látszó spirálba jutott. A működő tőke beáramlása tavaly megakadt, idén pedig sikerült azt is elérni, amire hosszú évek óta nem akadt példa: az első hónapokban több tőkét vontak ki az országból, mint amennyi beérkezett. Ennek következtében növekszik a folyó fizetési mérleg hiánya, romlik a külső egyensúly. A tendencia megállítására esély sincs, hiszen a külföldi cégek szerint Magyarország befektetési szempontból megdrágult, és nem tolerálják a cégek a különböző állami hatóságoknak a kelleténél sűrűbb „érdeklődését” sem. (Ez utóbbiak mentségére szolgáljon, hogy másképp nemigen tudnák teljesíteni a kissé magasra helyezett bevételi tervszámokat.) Az idei költségvetés – bár takarékos – apró hibájaként értékelhető, hogy tarthatatlan: nincs az az elemző, aki komolyan venné a kormányzat által megjelölt tervszámokat. Az államadósság hosszú idő után ismét növekedni kezdett, a 2001 végi 52 százalékról mostanra 57 százalékra emelkedett a bruttó hazai termékhez képest. A gazdasági mutatók romlása mellett elakadtak az infrastrukturális fejlesztések is: bár a közlekedési miniszter szinte havonta friss, majdan megépítendő autópályákat ábrázoló térképek társaságában látható, még egy kilométer új, általa építtetett gyorsforgalmi utat sem sikerült átadnia a jelenlegi kormánynak.
A kabinet a kétségbeejtő helyzetre nevetséges, és minden szempontból öngólnak tekinthető lépésekkel válaszol. A nagyjából hetvenmilliárdos, „költségvetési korrekcióként” beharangozott csomag jelképes, gyakorlatilag semmit nem javít az államkassza helyzetén, ám nincs az a választópolgár, aki ezután ne megszorító csomagként emlékezne rá. (Nem is beszélve arról, hogy a lakástámogatási rendszer megnyirbálásából eredő kiadáscsökkenés is része a tervnek: az idén mindössze néhány milliárdot hozó változtatásokkal viszont sikerült felháborítani a közvéleményt és megharagítani a bankszektort.) Az egészségügy magánosítása, amellett, hogy enyhén szólva is aggályos, fokozott – és jogos – aggodalmat kelt az ellátásra szorulók körében. Az állami cégek teljes kiárusítása átmeneti tűzoltásra elég lehet, de stratégiai szempontból mindenképpen súlyosan elhibázott lépésnek tekinthető. Az eddiginél gyengébb forintárfolyam hatásai közül az átlagpolgárt az exportőrök helyzetének várható javulása egyáltalán nem érdekli, viszont az olyan apró, de számára jelentős következmények, mint a drágább euró és egyes áruk – például a benzin – árának növekedése, annál inkább.
A kommunikációs szempontból is öngólt jelentő lépéseknek bizonyos szempontból hosszabb távon még örülhetünk is, ezzel együtt le kellene cserélni a játékosokat, még mielőtt elveszítenénk az egész mérkőzést.