Rákóczi még mindig bujdosásban?

Úgy múlik el a Rákóczi-emlékév fele, hogy a társadalom mindebből szinte semmit sem érzékelhet. A kormányzat nagyobb rendezvényekre egyáltalán nem ad támogatást, s még az eleve késve meghirdetett pályázatokat sem bírálta el az általa megjelölt határidőre. Halzl Józsefnek, a Rákóczi Szövetség elnökének szavaiból az is kiderül: a civil szerveződések szinte semmilyen költségvetési pénzben nem részesülnek sem a méltó megünneplésre, sem más közérdekű rendezvények tartására.

Lassan a Rákóczi-emlékév felénél tartunk, ám igen kevés jele van annak, hogy történelmünk egyik kiemelkedő alakja emlékének nagy szerepet szánt volna a jelenlegi kormányzat. A Rákóczi Szövetséget nem terheli ebben felelősség?
– Mi természetesen kiemelt szerepet szántunk ez évi programjainkban a szabadságharc kitörése háromszázadik évfordulójának. Ezért már 2001 nyarán javasoltuk Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy 2003-at nyilvánítsák Rákóczi-emlékévnek. Felvetettük egy bizottság felállításának gondolatát is, amely koordinálhatja az országban zajló programokat. Az akkori kormány fogadókész volt az elgondolásra, s a grémium megalakult a Honvédelmi Minisztérium, a kulturális és oktatási tárcák, a Borsi Rákóczi Emléktársaság, a Hadtörténeti Intézet és a Rákóczi Szövetség részvételével. Megkezdődött az ötletbörze, az emlékév lehetséges programjainak sorra vétele.
– A bizottság munkájáról viszont semmit sem hallani a jelenben.
– Ennek az az oka, hogy a kormányváltás után a testület munkája abbamaradt. A Medgyessy-kormány ugyanis létrehozta a NKÖM-en belül a Nemzeti Évfordulók Titkárságát, amely a hivatalos emlékévek programjait hivatott koordinálni. Ennek munkájába a Rákóczi-emlékév kapcsán nem vonták be a Rákóczi Szövetséget.
– Nem lehettek volna önök is aktívabbak? Elvégre mégiscsak szervezetük volt az emlékév kezdeményezője, szinte az egyetlen olyan nagyobb szervezet, amely Rákóczi Ferenc nevét viseli.
– Szó sincs arról, hogy passzívvá váltunk volna. Éppen ellenkezőleg: augusztus elején levelet írtunk Medgyessy Péternek, amelyben megismételtük javaslatainkat a Rákóczi-emlékév megtartására, az ünnepségek szervezésére és lebonyolítására alakítandó emlékbizottság létrehozására, hogy az ünnepségsorozat az egész nemzet ügyévé váljon. Mindezeket azért is tartottuk fontosnak, mert olyan kiemelkedő magyar történelmi személyiségről van szó, aki nemcsak magyarságból, de európaiságból is példaképül szolgálhat az ország számára – éppen az uniós csatlakozás előtti évben. Arra is kértük a miniszterelnök urat, hogy személyes találkozás alkalmával is előadhassuk elképzeléseinket.
– A levél fogadtatása ezek szerint pozitív volt, hiszen Medgyessy Péter fogékonynak bizonyult a szövetség elgondolására.
– A helyzet sajnos nem ilyen egyértelmű. A személyes eszmecsere nem jöhetett létre, ám ezt végül is megértettük, mivel egy kormányfőnek a kormányváltás után igen zsúfolt a naptára. A miniszterelnök titkársága az ügyben a Határon Túli Magyarok Hivatalához utasított bennünket, ami azért volt furcsa, mert azt a benyomást keltette, hogy csak az anyaországon kívül élő magyarság számára tartja fontosnak a kormányzat a Rákóczi-emlékév gondolatát. A HTMH-ban mindenesetre fogadtak bennünket, de utána nem történt semmi. Később hallomásból értesültünk róla, hogy a Nemzeti Évfordulók Titkársága megkezdte a Rákóczi-emlékévvel kapcsolatos munkáját. Ebbe azonban akkor nem vontak be bennünket.
– A kormányfő az év végén meghirdette a Deák- és Rákóczi-emlékévet. Igaz, az emlékezés jeleit alig tapasztalni, ám tavasszal Tarpán és most a parlament előtti Rákóczi-szobornál volt egy ünnepség, amelyen Medgyessy Péter is felszólalt. Ha már itt tartunk, önök miért nem képviseltették magukat Tarpán?
– Aznap volt a Rákóczi Szövetség közgyűlése, ezért az elnökség tagjai közül senki nem tudott részt venni az ünnepségen. Viszont megkértük a szövetség egyik támogatóját képviseletünkre. Az írásos meghívó egyébként az esemény után egy nappal érkezett meg irodánkba. – Általában az esküvőkre is annak szokták késve küldeni a meghívót, akinek a jelenlétét el szeretnék kerülni.
– Lehet, hogy csak felületességről van szó. A mi feladatunk nem az, hogy megsértődjünk, hanem az, hogy méltóképpen ünnepeljük meg a Rákóczi-szabadságharc kitörésének háromszázadik évfordulóját. Egyébként megemlítem, hogy a Nemzeti Évfordulók Titkársága és a kormány szervezésében a minap megtartott Kossuth téri Rákóczi-koszorúzási ünnepségre meghívták a Rákóczi Szövetséget, sőt közreműködését kérték a program megszervezésében. Az év elején pedig mind a száz tagszervezetünknek levelet írtunk, amelyben arra kértük őket, küldjék el az ez évi rendezvényeikről szóló javaslataikat. Idei programunk igen gazdag, tagszervezeteink egész évben megemlékezések, koszorúzások, vetélkedők és diáktáborok sorát tartják határon innen és túl.
– Gondolom, megfelelő költségvetési források állnak rendelkezésre ezekhez a közérdekű tevékenységekhez. Mekkora támogatásban részesülnek?
– Ami a költségvetési támogatásokat illeti, szomorúan kell leírni, hogy tavaly 32,5 millió forint év elején megítélt támogatást vontak vissza, az ez évi programjainkhoz eddig ítélt támogatás pedig nem éri el a tervezett költségvetésünk 15 százalékát. Abban bízunk, hogy az ebben az ügyben kapott ígéretek és a még folyamatban lévő pályázataink és támogatást kérő kezdeményezéseink alapján, no meg a gazdasági szervezetek támogatása révén tervezett programjainkat mégis meg tudjuk valósítani.
– Említette, hogy a kulturális minisztériumba vándorolt át a Rákóczi-események koordinálása. A meghirdetett pályázatok benyújtására nem tudtak vállalkozni?
– Természetesen pályáztunk, ám az NKÖM által kiírt pályázatoknak igen kicsi a mozgástere. Egyetlen rendezvényünkre, egy történészkonferenciára kaptunk ugyan támogatást, de az általunk tervezett nagy számú emlékünnepségre, ifjúsági rendezvényre nem volt módunk pályázatokat beadni. A közzétett pályázati felhívás szerint ugyanis csak tudományos konferenciákra, kiállításokra, kiadványokra és CD-ROM-okra lehetséges támogatást kérni. Ez azért is sajnálatos, mert az ünnepélyes megemlékezések, vetélkedők, táborozások egész életre kiható, lélekformáló erejét nem pótolhatja semmi. Mindez különösen fontos egy olyan kivételes személyiség esetében, mint II. Rákóczi Ferenc fejedelem, akinek cselekvő hazaszeretete, a Kárpát-medence népeit összefogó szabadságharca, más vallásúakkal szemben felmutatott toleranciája a jelen korszak embere számára is fontos érték és erőforrás lehet.