Röviden

MTI
2003. 06. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átadták a börtönt Veszprémben
Magántőkéből két nagy börtön építése kezdődhet meg a közeljövőben Kelet-, illetve Nyugat-Magyarországon; jelenleg ott tartunk, hogy a pályázatokat ki lehet írni – mondta az új veszprémi börtön tegnapi átadása után Bárándy Péter. Az igazságügyi miniszter közölte, hogy az óvadék bevezetésével az előzetes letartóztatottak száma nyilvánvalóan csökken majd. (MTI)
Mádlhoz fordul a Centrum
A Centrum arra kéri a köztársasági elnököt, hogy a pártalapítványok támogatásáról szóló, hétfőn elfogadott törvényt küldje vissza az Országgyűlésnek vagy forduljon az Alkotmánybírósághoz – közölte a párt elnöke. Kupa Mihály kijelentette: a Centrum alkotmányba ütközőnek tartja, hogy csak a parlamenti pártok alapítványai kaphatnak költségvetési támogatást. (MTI)
OCÖ: kezdődhet az átvétel
Horváth Aladár elismerte a Nap-kelte tegnapi műsorában a szerdai rendkívüli tisztújító közgyűlés jogszerűségét, amely a Mátrafüreden készített szervezeti és működési szabályzaton alapult – mondta Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) új elnöke. A szerdai összejövetelen részt vett tagok a tervek szerint nem vesznek részt a leváltott vezető által összehívott, jövő pénteki gyűlésen. (H. J.)
Újabb iskolákat zárnak be
Két peremkerületi általános iskola bezárásáról döntött tegnap a salgótarjáni önkormányzat. A bezárás mellett érvelő szocialista és szabad demokrata képviselők döntésüket azzal indokolták, hogy az önkormányzat nem tudja pótolni a csökkenő gyereklétszám miatt kieső normatívát. A Fidesz képviselői erkölcsileg és gazdaságilag is elfogadhatatlannak tartották az iskolabezárást. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.