Röviden

MTI
2003. 06. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balkánon
Szentkirályi
Még 10-12 évre van szükségük a nyugat-balkáni országoknak, hogy felkészülésben elérjék Magyarország jelenlegi szintjét – oktatta ki a régió államait a hét végén Kovács László. Mit kapott volna egy jobboldali politikus, ha ilyet mond? Úgyhogy a szocialista külügyminiszter észak-balkáni stílusú nacionalista és soviniszta kinyilatkoztatásától elhatároljuk magunkat.


Meghalt egy fiú az okmányirodában
Meghalt egy 13 éves fiú tegnap
a bajai okmányirodában.
A gyermek várakozás közben rosszul lett, ki akart menni az épületből, eközben azonban beleesett a bejárati ajtó üvegébe. A széttört üvegszilánkok elvágták a nyaki ütőerét és a helyszínen elvérzett. (MTI)
Őrizetbe vették a cserbenhagyót
Elfogták a rendőrök tegnap azt a férfit, aki vasárnap a Szilvásvárad és Bükkmogyorósd közötti úton a töltésnek ütközött, majd elmenekült a helyszínről, hátrahagyva az autójában utazó két, életét vesztett embert, valamint egy életveszélyes sérültet. A 21 éves ózdi fiatalemberre egy budapesti kórházban bukkantak rá a rendőrök, mert darabos lábszártörést szenvedett és ott jelentkezett kezelésre. (MTI)
Elítélték Ausztriában a magyar sofőrt
Halálos közúti baleset okozásáért 18 havi szabadságvesztésre ítéltek egy magyar sofőrt tegnap Ausztriában. M. Richárd tavaly december 22-én teherautójával megállt a déli autópályán, mert hirtelen nem tudta, merre menjen. Bár a kocsi csak 30 másodpercig várakozott az úttest közepén, hátulról fékezés nélkül belerohant egy terepjáró. Az autóban ülő szerb család négy tagja – szülők és négyéves kisfiuk, valamint egy rokonuk – életét vesztette, csak egy 14 éves fiú élte túl a balesetet. (MTI)
Végzetes brazil börtönlázadás
Tizenhárman vesztették életüket, miután börtönlázadás tört ki a brazíliai Manausban vasárnap. A Puraquequara nevű börtönben 80 elítélt lázadt fel, az intézmény vezetőségének leváltását és nyilvános telefonállomás felszerelését követelve. A börtönigazgatóság nem tárgyalt velük, s a rendőrség megszállta az épületet. A halálesetek körülményeiről az intézmény eddig nem nyilatkozott. (MTI)
Visszavonták a vámgaranciát
Szerbia kormánya visszavonta az ország területén átmenő, az áruforgalmat érintő vámgarancia-intézkedésről hozott június elsejei rendeletét: ennek következtében június 20-tól megszűntek a vámgarancia-letétek, amelyeket a hajóknak – köztük a magyaroknak is – a Duna szerbiai szakaszára való belépési engedélyért kellett fizetni – közölte tegnap a Külügyminisztérium. (B. M. T.)
Zuglói előadás
Hasznos-e a radikális hang az újságírásban? címmel Lovas István tart előadást holnap este hat órakor, a Zuglóért Polgári Egylet szervezésében, a Szent István Király Zeneiskolában (XIV., Columbus u. 11.). (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.