Bajorországban júniusban átlagosan 0,2 százalékkal emelkednek a fogyasztói árak, és 1,2 százalékkal magasabbak, mint tavaly júniusban – közölték az ottani statisztikai hivatalban előzetes becslésként. Áprilisban 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak Bajorországban, és 1,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. (MTI–Eco)
Újból a bécsi tőzsdére került a BA-CA részvénye, a tegnapi bevezetés során 27-31 eurós áron jegyezhették a banki papírokat a befektetők. A felkínált 33 millió részvényt túljegyezték mintegy 5 millió darabbal. A bevezetés kapcsán a BA-CA vezetői nem nyilatkoztak a magyar Postabank Rt. privatizációjában való részvételükről, az azonban biztos, hogy a kibocsátásból befolyó összeget kelet-közép-európai akvizíciókra kívánják felhasználni. (P. B.)
Iraki katonai akciók és az orosz kőolajexport csökkenése következtében tegnap mérsékelten drágult a nyersolaj ára. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta ára a legközelebbi, augusztusi határidőre közép-európai idő szerint tegnap reggel hordónként 29,53 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó elektronikus ACCESS-jegyzésében, 5 centtel került többe a pénteki New York-i záró áránál. (P. B.)
Lerontotta a Lengyelország devizában és zlotyban lévő adósi minősítését a Standard&Poor’s hitelminősítő. A lengyel devizaadósság minősítése hosszú távra BBB+, a rövid lejáratú A–2, míg a zlotyadósságok esetében A, illetve A–1. (P. B.)
A tavalyi 6,2 százalékról 2006-ig a hazai össztermék (GDP) 4 százalékára kell csökkenteni Csehországban a közkiadások hiányát – jelentette be vasárnap Vladimír Spidla kormányfő, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke. A cseh kormánykoalíció három pártjának vezetése előzőleg véglegesítette az államháztartási reform tervezetét. (MTI–Eco)
Jelentős költségcsökkentést kell elvégeznie a Swiss International Air Lines vezetésének, mivel a légitársaság a szektort ért nehézségeket nem tudja kivédeni. A Swiss részvényeit tegnap a zürichi tőzsdén felfüggesztették. (P. B.)
Government’s Tax Cut Program Point by Point















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!