Több magyarországi vállalkozás rendelkezik a Belügyminisztérium öt számjegyű hívószámával, és az ehhez tatozó, úgynevezett BM-vonallal – tudtuk meg. Egy neve elhallgatását kérő minisztériumi tisztségviselő arról tájékoztatott, hogy az elmúlt években több magánvállalkozás – köztük rendvédelemmel foglalkozó havilapok is – együttműködési megállapodást kötött az Országos Rendőr-főkapitányság illetékeseivel, amelynek alapján – díjfizetés ellenében – használhatják a tárca belső hálózatát. Ezzel a lehetőséggel a cégek jelentősen csökkenthetik a belügyi szervekkel folytatott beszélgetéseik és levélváltásaik költségeit. Ilyen vonalat kapnak több esetben a minisztérium és háttérintézményei megbízásából épületek, irodák felújításán dolgozó, külső cégek munkatársai is.
Az egyik kormánylap tegnapi számából kiderül: a Belügyminisztérium titkos telefonhálózatának egyik mellékállomása működik 1999 óta egy többségében külföldi tulajdonú cég budapesti irodájában.
A cikkben csak körülírt Hekus magazin vezetősége úgy tájékoztatta lapunkat, hogy az ORFK-val kötött együttműködési megállapodás alapján jutottak a nyilvános BM-vonalhoz, és havonta fizették ennek költségeit. A napilap cikke nyomán a panamai tulajdonos a telefonszerződés felbontását kezdeményezte.
Lamperth Mónika belügyminiszter tegnap arra utasította Salgó László országos főkapitányt, hogy vizsgálja meg, hogyan és kik telepíthették a tárca telefonhálózatának egyik mellékállomását a magazin irodájába. A gyorsvizsgálat máris megállapította, hogy a Hekus rendőrségi és rendvédelmi magazin az ORFK-val és másik négy rendvédelmi szervvel kötött együttműködés révén legálisan jutott a telefonvonalhoz. A havi magazin impresszumából kiderül: a lap szakmai tanácsadó testületének tagjai többek között Bökönyi István, Salgó László és Túrós András tábornokok is.
Meglepő kimutatás az országok készpénzhasználatáról – ezt kevesen gondolták volna















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!