Összeomlóban a szlovák kormánykoalíció, a kölcsönös bizalmatlanság hatja át a viszonyokat. Némiképp meglepő az események ilyen irányú fejlődése, hiszen a választások után nemcsak a négy – koalíciót alakító – párt vezetői mondták, hogy végre nem valaki vagy valami ellen kellett kormányt alakítani, hanem a programok közelsége szülte a jobbközép koalíciót. Alig két hónappal a kormányprogram elfogadása után most mégis tarthatatlannak tűnő viszonyok uralkodnak a koalícióban.
A művi terhességmegszakítás megítélése lehet a koalíció felbomlásának közvetlen oka, alig van viszont Szlovákiában gondolkodó ember, aki elhinné, hogy a feszültséget ez a kérdés okozta. Annál is inkább, mert a koalíción belüli viták elsimítására már az EU Pozsonyban akkreditált diplomatái is kísérletet tettek, akik szerint ártana Szlovákiának egy idő előtti választás. A liberális Új Polgári Szövetség ennek ellenére kitart szándéka mellett, miszerint a génsérült magzat esetében az anya ne csak az áldott állapot első 12 hetében kérhesse a terhességmegszakítást, hanem még a 24. héten is, s ezt törvényben kell rögzíteni. A liberálisok ugyan őszintén hihetik, hogy javaslatuk megalapozott és eurokompatibilis, de azt már nem, hogy a kérdés lezárása annyira fontos, hogy nem lehet szeptemberig várni vele, amikor is az alkotmánybíróság a kereszténydemokraták kezdeményezésére véleményt mond a jelenleg érvényben lévő törvényről.
Az Új Polgári Szövetség magatartását sokan nem értik, s inkább csak találgatni lehet, mi van a háttérben, miért lettek teljesen másodlagos kérdések egyszeriben annyira fontosak Pavol Ruskóéknak, hogy akár a koalíciót is feláldozzák megvalósításukért. A találgatások egyik iránya a pártelnök Rusko egykori televíziós múltjára vezeti vissza a liberálisok hajthatatlan magatartását. A Markiza kereskedelmi televízió egykori tulajdonosa ellen ugyanis vallomást tett egy, a visszaélések miatt börtönben tartott nagyvállalkozó, aki szerint több tíz millió koronát kellett fizetnie egy fiktív számlára a Markiza javára.
Időközben az is kiderült, hogy Rusko nem kíván kivonulni a hatalomból – ezt egyébként be is jelentette, azt követően, hogy a kereszténydemokraták a koalíciós szerződés megszegése miatt felszólították erre –, csak a kereszténydemokraták távozását szeretné elérni, mert akkor le kellene váltani a belügyminiszter Vladimir Palkót, aki nem is titkolja, a gazdasági rendőrség valóban nyomoz Rusko ügyleteiben. A hatalomban maradás erős szándékára utal az is, hogy Rusko akkor kereste fel Robert Ficot, a Csáky leváltását kezdeményező Smer elnökét, amikor az bejelentette, pártja célja az előre hozott választások kiírása, sőt, azt is elmondta, a legjobb az lenne, ha a jövő júniusra tervezett európai parlamenti választásokkal együtt tartanák meg a hazai parlamenti voksolást is. Ezt a célt Fico azonban csak akkor érheti el, ha a kormánypártok közül is megtámogatja valamelyik a javaslatot, s Rusko – úgy tűnik – hajlik erre is. Lehet persze, hogy ezek a találgatások alaptalanok, az viszont biztos, hogy egy felelős párt a művi terhességmegszakítási törvénymódosítás három hónapos elhalasztása miatt nem verheti szét egy ország kormányát alig tíz hónappal az európai uniós csatlakozás előtt.
Government’s Tax Cut Program Point by Point















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!