Januártól áprilisig két százalékkal nőtt a kiszállítások értéke az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva, a behozatal pedig öt- százalékos dinamikával nőtt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által tegnap közzétett adatokból. Ennek megfelelően az áruforgalom hiánya csaknem másfél milliárd euróra rúgott. Áprilisban a hiány megközelítette a hatszázmillió eurót.
A KSH mérése szerint a vizsgált időszakban a külkereskedelmi forgalom árindexei az exportban és az importban egyaránt háromszázalékos forintárszint-csökkenést mutattak.
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a külkereskedelmi árfolyamindex a forint főbb devizákhoz viszonyított négyszázalékos felértékelődését jelzi 2003 január–áprilisra, vagyis a külkereskedelem az előző év első négy hónapjához képest lényegében változatlan devizaárszinten bonyolódott. A forint kiemelt devizákhoz viszonyított négyszázalékos felértékelődése a forgalomban valamivel több mint egytizednyi súlyt kitevő dollár 18 százalékos leértékelődésével magyarázható. A külkereskedelemben meghatározó részarányt képviselő euróval szemben változatlan maradt a forint árfolyama.
Az export kétszázalékos növekedésén belül a gépek és szállítóeszközök exportja dinamikusan, 12 százalékkal bővült. Az élelmiszer-, ital-, dohány-árufőcsoport forgalma hétszázalékos mérséklődést mutat.
Harmincéves a Draconian Times, a rock sötét katedrálisa















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!