Több, egymásnak ellentmondó bejelentést tett a tej jövőbeni árára vonatkozóan az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM). Az első, megdöbbentő bejelentést Szanyi Tibor politikai államtitkár tette, aki közölte rendeletileg 68 forintra csökkentik a tej felvásárlási árát. Néhány nappal később Németh Imre miniszter hangsúlyozta, a minisztérium nem tervezi a tej felvásárlási árának megváltoztatását, annál is inkább, mert a mára vitatottá vált tejmegállapodásban a földművelésügyi tárca kifejezetten kérte a feldolgozókat a 72 forint megfizetésére. Mivel a tejpiac többek szerint összeomlott, de a legjobb esetben is az összeomlás szélén áll, a feldolgozók maguktól is csökkentik a tej árát, ráadásul sokkal nagyobb mértékben, mint azt az FVM előírta volna.
Legutóbb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tiltakoztak a gazdák a Nutrícia Kereskedőház Rt. tervezett felvásárlásiár-csökkentése ellen. A termelők – a távirati irodának leadott közleménye – szerint elfogadhatatlan, hogy a cég, visszaélve gazdasági erőfölényével, rá akarja kényszeríteni a termelőket a literenkénti 14 forintos ármérséklés elfogadására. Az elnök szerint a Nutrícia Rt. már az elmúlt évi felvásárlási szerződéskötéseknél „előkészítette” a 2003. évi árcsökkentést.
A szabolcsi termelők szerint ezért került a megállapodásokba egy olyan pont, hogy ha a tejpiacon az exportértékesítés veszteségeket hoz, a hiányt áthárítja a termelőkre. Mint korábban megírtuk, a cég valóban beiktatott egy ilyen pontot a megállapodásba, de a cég vezetője úgy fogalmazott, azért, hogy a piaci zavarok ellen védekezhessen a cég és azt a megállapodást a termelők is elfogadták. A szabolcsi gazdák úgy vélik, a 14 forintos felvásárlásiármérséklés tönkreteszi a nagyüzemi, társas vállalkozási tejtermelést is, így az állattartó telepek és a tejfeldolgozó üzemekhez olcsón kerülnek majd külföldi tulajdonba. Az agrártárca azzal, hogy nem teljesíti a Tej Terméktanáccsal kötött szerződését, és egyelőre pénzt sem juttat az ágazatnak – bár egy 1,5 milliárdos ígérete függőben van, ha a termelők és a feldolgozók is hozzátesznek fejenként ugyanennyit –, tulajdonképpen minden felelősséget a feldolgozókra hárított, akik viszont nem akarnak több veszteséget, és a terhet a termelőkre tolják.
*
Az osztrák parasztoknak a „terven felül” szállított tej minden
kilogrammja után 18,6 eurócent bírságot kell fizetni – közölte pénteken az osztrák agrárpiaci marketinggel foglalkozó szervezet információs központja. A 18,6 cent a tej mintegy 30 centes előállítási árának több mint felét teszi ki, s annyit jelent, hogy az osztrák tejtermelőknek a márciusban véget ért 2002/2003 tejkvótaév után összesen 35,2 millió eurót kell Brüsszelnek fizetniük, ugyanis a kvótában szereplő menynyiségnél mintegy 99 ezer tonnával több tejet szállítottak.
***
Csökkenő teljesítmény.
A múlt század 90-es éveiben a magyar mezőgazdaság teljesítménye jelentősen elmaradt az európai átlagtól, az ágazat termelése 20–30 százalékkal volt kisebb. Amenynyiben a magyar mezőgazdaság 1990-es teljesítményét 100 százaléknak vesszük, úgy a 2001-es teljesítmény összességében csak 80,6 százalékos. Ez a növénytermesztésben 93,7 százalék, az élő állatoknál és az állati termékeknél viszont csak 66,9 százalékos – áll a KSH tanulmányában, amely a magyar mezőgazdaság strukturális változásait vizsgálja a 90-es években.
Meglepő kimutatás az országok készpénzhasználatáról – ezt kevesen gondolták volna















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!