Figyelembe véve a kormányzati bejelentéseket, kemény dió lesz az őszi béralku, ezért a szakszervezeteknek össze kell ülniük, és ki kell alakítaniuk egy minimális közös álláspontot – jelentette ki lapunknak Palkovics Imre azon sajtóértesülésekkel kapcsolatban, hogy a Pénzügyminisztérium tervei szerint jövőre mégsem csökkennének az szja-terhek. Szakértők szerint ha jövőre is a jelenlegi adótábla marad hatályban, az burkolt adóteher-növekedést jelent, hiszen a változatlan sávok miatt az emelkedő keresetek adóterhelése is nő. Palkovics hangsúlyozta: a szocialisták leértékelték a forintot, azaz a munkavállalók keresetét, jövőre sem emelnék a minimálbért, és legfeljebb háromszázalékos reálbér-növekedés jöhet szóba, most pedig az adócsökkentés sem biztos. – A puhító, hangulatfelmérő nyilatkozatokból a keresetek reálértékének várható csökkenése rajzolódik ki – jelentette ki Palkovics. A soros elnök szerint a jelen helyzetben egyes szakszervezeteknek felül kell vizsgálniuk az MSZP-hez fűződő viszonyukat, mivel – főként a megígért szociális fordulathoz képest – maradék hitelüket is elveszíthetik, ha a kedvezőtlen folyamatok ellenére tétlenek maradnak.
*
Palkovics a versenytörvénnyel szemben állónak és vállalhatatlannak nevezte a szakszervezeti vállalkozások adómentessé tételének újra felvetődött ötletét. Mint arról tegnap beszámoltunk: a működési feltételek javítása érdekében az MSZP-vel választási együttműködési megállapodást kötő Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége azt javasolja, hogy a szakszervezetek vállalkozási tevékenysége után ne kelljen társasági és helyi adót fizetni. Palkovics szerint nem a szakszervezetek vállalkozásai, hanem sokkal inkább a munkavállalók számára kellene adókedvezményeket kiharcolni.
Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!